Keserű szájíz -olvasói levél

Későn olvastam el ezt a nyílt levelet. Kár.

Ma bementem a Főtérre és elámultam a pompásan feldíszített fákon, a gyönyörű, bensőséges karácsonyi hangulaton.

A hatalmas tömegben élvezettel meghallgattam az ünnepi programot és megtapsoltam az óriás gyertya meggyújtását.

Találkoztam két régi ismerősömmel és jóízű beszélgetés után és húsz perc sorbanállás után egy-egy lángossal és forralt borral álltunk a kis asztalkák mellett. Régen éreztem ilyen jól magam.

És ekkor felharsant a magyar Himnusz és láttam, hogy a kormány távozását követelő táblák emelkednek a magasba. És láttam néhány bomberdzsekis, kopasz fiatalt és Árpád-sávos zászlót és az ünnepi zenét elnyomta a gázártámogatás igazságtalanságáról beszélő férfi. Az egész csoport állhatott vagy negyven emberből.

Az addig ízletes lángosom megkeseredett és már nem kívántam a bort sem.
Csak el onnan!!! Hogy kerül ez az ünnepbe? Nem lehetett volna ezt az egy napot kihagyni? Barátaimmal együtt csendben távoztunk, de láttam, hogy sokadmagunkkal.

Ha a demonstrálók célja, hogy rengeteg ember messze elkerülje a Főteret, akkor elérik céljukat. Nagyon, nagyon sajnálom!

D.K.
Szombathely
szecsi_KUKAC_externet_PONT_hu

Vonatkozó cikkünk:
Nyílt levél a demonstrálóknak és B. KissTóth Lászlónak

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény