Kedves Fekete Tamás Úr ! -olvasói levél

Kedves Fekete Tamás Úr !

Egy nemrégi írásomra beküldött, hasonló tartalmú, méltatlankodó levelére írt reflektálásom valamely ismeretlen ok miatt nem jelent meg e webportál Olvasói rovatában. Remélem, most több szerencsém lesz.

Mostani leveléből /is/ mintha az lenne kiérezhető, hogy Ön tudatosan keveri a szezont a fazonnal, úgy tesz, mintha az ádventi ünnepeket és ünneplő embereket féltené tőlünk, pedig -szerintem- tőlem és demonstráló társaimtól inkább e bukott rendszer szekértolóit és haszonélvezőit félti. Ehhez eléggé szubjektív módon még néhány valótlan állításra is képes... Talán a hasára csapott és kipattant az isteni felismerés szikrája/?/, amikor azt állította, hogy:
- ..."Önök ma meg akarnak jelenni transzparenseikkel, zászlóikkal a Fő téri ünnepségen, hogy a Gyurcsány-kormány lemondását követeljék."
- ... "14 órától megbénítanak néhány forgalmas utcát a városban (a legforgalmasabbakat, ahogy B. Kiss "úr" fogalmaz), majd miután ott kikiabálták, kiénekelték magukat átvonulnak a Fő térre."
Nem, nem isteni szikra pattant ki a Fekete "úr" fejéből, hanem hitet tett az mellett a hazugság-uralta eszmerendszer mellett, ahova tartozik.

Én nem kívánom magyarázni a bizonyítványunkat, csak ellentmondok Önnek, és arra kérem, hogy leveléből ídézett állításait méltóztassék bizonyítani. Különben még hiteltelenné válhat, mint illegitim "főnöke/i/".
Ugyanis sehol olyan nyilatkozatot nem tettünk, hogy: MI a december 2-i /lassú haladásunk miatt eleve forgalomlassító/ autós felvonulásos tüntetésünkön megbénítanánk a forgalmat, kiénekeljük magunkat, majd utána a Fő térre vonulunk.
Közülünk sehol senki olyan nyilatkozatot nem tett, hogy a december 2-i /hivatalos?/ Fő téri ünnepségen transzparensekkel, zászlókkal meg kívánunk jelenni, és ott a Gyurcsány-kormány lemondását követeljük.

Most pedig néhány egyéb észrevételt teszek:
Szombathely Fő tere XIX-ik század végének, a XX-ik század elejének ódon hangulatát ídéző házainak szomszédságába és tőszomszédságába többek között forralt bort is árusító, ideiglenes jellegű jónéhány fabodegát is eszkabáltak.
A fabódék rontják a városképet, az ünnepi hangulatot.
Az pedig még meg is botránkoztató, ha a bódéktól egyes lumpen elemeknek tűnő atyafijaink forralt bortól borgőzösen, szédelegve, provokatív módon megpróbálják az este 7-kor kezdődő Gyurcsány-kormány ellenes békés tüntetéseket nagyhangon, káromkodva megzavarni.
Őket oda tessékeljük vissza, ahonnan jöttek: ahol hivatalosan ádventi ünnepi köntösbe bugyolálva virágzik a lelki prostítució.

Este 7-kor már a bodegák egy része is bezár. Ilyenkor már kik ünnepelnek a bodegák között, kedves Uram?
Több papi méltóság által is megtisztelt demonstrációkon nyílvánosan elhangzott imádságok természetesen mindenki lelki üdvéért szóltak. A forralt bort ívókéért is és Fekete úréért is.
Remélem, néhány eszement vezetőnk köznépellenes intézkedése miatt az új esztendő első hónapjaiban nem fog az utcákon ártatlan emberek vére folyni. Húsvétkor már a szeretetteink karácsonyi megajándékozása miatt, valamint Gyurcsány-csomag köznép-ellenes intézkedéseivel okozott 50 %-os családi kiadás-növekedéssel, az addig vegetáló középső néprétegnek sem nagyon lesz mit ünnepelni.
Az alsó néprétegnek már most sem lesz karácsonyfája. Ha mégis lesz, akkor szaloncukor helyett majd a drasztikusan megemelt közüzemi számlákat, tömegközlekedési jegyeket, és a vásárlási blokkokat aggatják rája.

Ismételten elmondom, hogy mindenki értse: a mindennapos Fő téri tüntetéseket, a lakótelepekre néhány esetben kihelyezett tüntetéseket és a félpályás útlezárásokat nem a miépesek szervezték, de céljaival egyetértünk, önzetlenül támogatjuk azt, és a körülményektől függően 2-20 főig /legtöbbször magánszemélyként/ minden alkalommal részt is veszünk rajta.

Most kb. 2 hétig szüneteltetés lesz a mindennapi demonstráció folyamatában. Természetesen nem az Ön rosszallása miatt, hanem a karácsonyi és az újévi ünnepek miatt. Mivel a Gyurcsány-kormány úgysem mond le, nem márciusban /MUK/, hanem már januárban újrakezdjük.
Kíváncsi leszek majd kedves Fekete Tamás Úr, hogy akkor mi lesz majd a 'kinja'?

Honfitársi üdvözlettel: B.Kiss-Tóth László, a MIÉP Vas megyei és szombathelyi elnöke.

Vonatkozó cikkünk:
Nyílt levél a demonstrálóknak és B. Kiss-Tóth Lászlónak -olvasói levél

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény