Orvosok, vadászok és vállalkozók báljában villogtunk (Vadiúj báli képgalériák)

A bálszezon végén gyűltek össze a vadászok, orvosok és a vállalkozók, hogy egy kicsit kieresszék a gőzt. Sok ismerős arcot fedeztünk fel a korábbi bálokból is.

Vadászbál Márióval
A Pannónia étteremben két szinten mulattak a vadászok és szimpatizánsaik. Az ételek között is a vadínyencségek domináltak, a bálozók elégedetten simogathatták a hasukat. Ott-jártunkkor éppen a kelet varázsát jelenítették meg a hastáncos lányok, majd Márió lépett a színre a harmonikájával. Az első szám alatt még ejtőztek a párok a kiadós vacsora után, de aztán villámgyorsan benépesült a placc és szinte mozdulni sem lehetett.

Képgaléria a Vadászok báljáról

Varga doki megtáncoltatta Keresztes Ildikót
A Claudius szállóban elegáns orvosok és doktornők, valamint családtagjaik, barátaik gyűltek össze. Érkezésünkkor éppen Keresztes Ildikó hangját élvezhették a vendégek. A művésznő a hangulat fokozására az utolsó számhoz kiválasztott magának egy magas orvost, akivel korábban már vidám párbeszédeket folytatott két előadás között. "Milyen doktor vagy?" - szegezte a kérdést az énekesnő újdonsült partnerének. "Varga doktor" – felelte, majd úgy megtáncoltatta Keresztes Ildikót, hogy alig bírtuk követni az objektívvel.

Képgaléria az Orvosok báljáról

A Vállalkozók is mulattak
A Palace különtermébe jóval éjfél után értünk. Itt a vállalkozók báloztak, volt is jókora "ereszd el a hajamat" hangulat. A frakkos bálokhoz képest itt nem volt visszafogott a társaság, inkább a felhőtlen jókedv jellemezte az éjszakát.

Képgaléria a Vállalkozók báljáról

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Ajánló