Egy-két gondolat a balesetről - olvasói levél

T.Újságíró(k)!

Reggel én is elhaladtam a baleseti helyszín mellett.Megdöbbentő!
Szinte minden hétre jut egy-egy kisebb nagyob baleset ebben a kereszteződésben.
Amiért a levelet írom: Végigszaladtam a híreket ebben a témában és igaztalannak, igazságtalannak éreztem az összeset. Mintha mindegyik azt sugallaná, hogy a tgk. vezetője volt a hibás. Senki nem ejt egy szóz se arról, hogy a 84-esen 60-as tábla van. Ha valaki 60-nal jön nincs égett féknyom és nem a pótkocsiba csapódik.
Egy szó sincs róla,hogy a Hegyközség felől keresztezve nem lehet belátni az utat Celldömölk irányába. Hiába áll meg bárki is a STOP táblánál, ha a járműve lassabban indul (pl rakott tgk, AUZ, mg.vontató) meggyőződhet róla ,hopgy nem jön semmi , de ha a fentről jövők nem tartják be a seb. korlátozást akkor csak a jószerencse segíthet.
A miniszterelnök Úr szavait használva ez a kereszteződés egyszerűen "el van k rva".
Kérdés: Hány emberélet ér egy körforgalmat?
További jó munkát !
Hámori Sándor
Ui: Elnézést az önök cikkét olvastam utoljára. Az Alon és a Vas Népe tudósítása is ugyanilyen féligaz volt.
haamori_KUKAC_globonet_PONT_hu

Vonatkozó cikkünk:
Leborotválta a pótkocsi a Fiatot Halál a 84esen (képgaléria)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény