Én is rátok szavaztam, de a Fidesz bojkottja mögött most nem látom a logikát. Nem a Czeglédy Csabát büntetitek azzal, hogy nem nyilatkoztok a nyugatnak, a nyugatrádiónak és a SAFÓ-nak, hanem az ott dolgozók munkáját lehetítlenititek el. Mi lesz 2010-ben? Kirúgjátok a SAFÓ munkatársait, mert a Czeglédynek köze van hozzá? Olyan embereket, akik távolról sem biztos, hogy szocialisták? És addig is megpróbáltok tönkretenni munkahelyeket, olyan emberekét, akik szintén nem biztos, hogy szocialisták? Mert előbb őket fogják kirúgni.
Egy csalódott fideszes nyugdíjas
Kovács Éva
kovacs_PONT_eva0412_KUKAC_freemail_PONT_hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!