A parlagfüves demonstrációhoz - Nem mulasztott a Közigazgatási Hivatal - olvasói levél

Tisztelt Szerkesztőség!

A www.nyugat.hu internetes oldal 2007. július 19-én cikket közöl a „Parlagfű jelmezesek demonstráltak Szombathelyen – Mulasztott a Közigazgatási Hivatal?” címmel egy parlagfű mentesítéssel kapcsolatos demonstrációról.

A cikk harmadik fejezetében, „A hivatal mulasztása” alcím alatt a szerző arról ír, hogy a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Civil Önkormányzat főkoordinátora nyilatkozata szerint a régió két másik (Győr-Moson-Sopron és Zala) megyéjével szemben Vas megyében még nem került összehívásra a parlagfű elleni küzdelmet koordináló megyei bizottság, amelynek összehívása a Közigazgatási Hivatal feladata.

Ezzel szemben a valóság az, hogy az említett megyei koordinációs bizottság, hivatalos nevén a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium „A parlagfűmentes régióért” Koordinációs Bizottsága Vas Megyei Albizottsága alakuló ülését 2007. június 12-én a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Vas Megyei Kirendeltsége szervezésében, azaz több mint egy hónapja megtartotta. (Az albizottság a következő soros ülését egyébként július 26-án tartja).

Az albizottság megalakulását követően egyik első intézkedéseként megyei koordinációs értekezletet rendezett a parlagfűmentesítésben érdekelt állami, önkormányzati és civil szervek, szervezetek részére, amelyen az albizottság tagjai tájékoztatást adtak az albizottság megalakulásáról, a parlagfűmentesítés feladatairól, az ebben résztvevő szervek, szervezetek céljairól, illetve az elmúlt év eredményeiről. Az értekezletre meghívást kapott az Élhető Nagyvárosok Egészséges Környezet Országos Egyesület is, és az egyesület – a jelenléti ív tanúsága szerint – képviseltette is magát. A rendezvény után sajtótájékoztatót tartottunk, melyre a nyugat.hu szerkesztősége is meghívást kapott; az értekezletről több sajtószerv közölt beszámolót.

A leírtak értelmében tehát kirendeltségünket semmilyen mulasztás nem terheli e téren, a téves információ pedig a fentiek tükrében számunkra teljesen érthetetlen.

Kérem a Tisztelt Szerkesztőséget, hogy észrevételemet érdemben figyelembe venni szíveskedjék.

Szombathely, 2007. július 20.

Tisztelettel:

Dr. Tömböly Tamás s.k.
kirendeltségvezető
regionális hivatalvezető-helyettes

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény