látni látszani észrevenni - olvasói levél

Kedves szudeta!

Nagyon sajnálatos a dolog, ebben is teljesen egyetértünk.
Ön bizonyára korábban is észrevette, hogy az adott helyen nem működik a közvilágítás, erre következtetek szavaiból.

Sajnos nem tudom pontosan, hogy a városházára, vagy a közterület fentartók felé kell-e jelezni az ilyen üzemhibákat. Azt is tudom, hogy telefonálni, idő és pénz. Azt is tudom, hogy az elfoglalt ügyintézők is milyen segítőkészek tudnak lenni.

De úgy gondolom, hogy itt közös a felelősségünk, hisz bűnösök közt cinkos aki néma. Sajnálom. G.

geri
geri_d_KUKAC_freemial_PONT_hu

Vonatkozó cikkünk:
Zavaros eset bilincsbe verték a kiskertjében a sofőrt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény