Igen Tisztelt szakmai úr!
Ha veszi a fáradtságot, és utánanéz akár bármely írott vagy íratlan médiában és más zenével foglalkozó platformokon is óriási felháborodás kíséri (mint minden évben) eme lezsírozott díjkiosztót úgymint elődjét az aranyzsiráfot is.
Gyakorlatilag egy belső kör osztogatja egymásnak a különböző díjakat, és aki a külsősök közül bekerül, vagy el sem megy, vagy ha igen csak azért, hogy kihasználja az alkalmat, hogy lesajnálja az egészet. A bikini és ákos is politikai és megélhetési zenészek, mindketten az eddigi munkájukért életműdíjat kaphatnának amit meg is érdemelnének természetesen, dehogy 2007-ben magyarországon ők voltak a legjobbak, ez hűen türözi lemaradásunkat
a világtól, és ez az ország állapotának
is egyenes kivetítése. Korlátoltság, dilettanizmus, korrupció, pózolás ez az
ú.n. magyar popszakma legfőbb ismérvei.
A ZENE pedig nem egy szakma!!!
Üdvözlettel: egy zenebarátvidaotone
vidaotone_KUKAC_gmail_PONT_com
Vonatkozó cikkünk:
Ízlésterrorizmus avagy szubjektívterrorizmus nyugatról - olvasói
levél
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.