Szombathely a 19. század végén még az olajlámpák „pislákoló” fényében élte meg az éjszakákat, de a változás szele már elérte a várost. A városlakók ugyanis egyre jobban vágytak a megbízható és tiszta világításra a közterületeken, így a korszerűség iránti vágy 1872-ben tetté formálódott.
Lelkes polgárok 1872. április 18-án megalapították a Szombathelyi Légszeszvilágítási Társulatot. Közülük sokan nem is az anyagi nyereség reményében vállaltak benne részt, hanem hittek abban, hogy ezzel a város életébe egy szebb és modernebb korszak köszönthet be. A kezdeményezés 1873. január 9-ére érett be, ugyanis ekkor gyulladtak ki az első gázlámpák, így a kormos utcai olajlámpáknak leáldozott. A szombathelyiek pedig esténként sétálni mentek, hogy megcsodálják a fényárban úszó várost. Hiszen a korabeli beszámolók szerint a gázlámpák fénye olyan, „mintha nappal lenne”.
A légszeszgyár pedig a város egyik büszkeségévé vált. 3000 ölnyi területen, négy masszív épületben működött, amelyhez még 20 kilométer hosszú csőhálózat is tartozott. Ez akkoriban igazi mérnöki bravúrnak számított. A Szombathelyi Légszeszvilágítási Társulat első igazgatója Pillich Ferenc volt, ő indította be a termelést az üzemben, később pedig olyan nevek követték az igazgatói székben, mint idősebb és ifjabb Brenner János, vagy Németh Imre.
Ezzel együtt pedig Szombathely hamar a vidék legjobban megvilágított városai közé került, ami a technikai sikeren túl egyszersmind a helyi közösség erejének bizonyítéka is.
Az első nagyobb fordulat az üzem életében 1900-ban következett be, amikor is a Vasmegyei Elektromos Művek megszerezte a részvények többségét. Az új tulajdonos pedig új vezetést is hozott, ahogy az lenni szokott. Edelmann Sebő lett az elnök, míg az ügyvezető pozíciót Zrínyi József tölthette be ekkor. A fejlődés azonban töretlen maradt, a gyár tovább terjeszkedhetett, és a légszesz egyre több utcát és háztartást világított meg.
1903-ban aztán a város úgy döntött, saját kezébe veszi a jövőt és az irányítást, ezért 300 ezer koronáért megvásárolta a gyárat. Miután a forgalom 25 százalékkal nőtt, elrendelték a bővítését. Ekkoriban már évi 3 millió köbméter légszesz előállítására méretezték az üzemet.
Az idő előrehaladtával azonban a részvények fokozatosan visszakerültek a helyiek kezébe. Ennek következtében a légszeszgyár a világháború utáni években már teljesen a szombathelyiek tulajdonában állt. Ezzel pedig nemcsak technikai létesítményként működött, de a városi összefogás, a haladás és az öntudatos polgári gondolkodás szimbóluma is lett egyben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
