Akkor most hogy is tetszett a Savaria Karnevál?

Eltelt egy jó hét Szombathely legnagyobb kulturális eseménye óta. Mindenki kipihenhette magát, úgyhogy nyugodtan leírhatják, hogy egyetértenek-e a Nyugaton szavazók többségével: ideje újítani!

A Nyugaton jó két hete zajlott egy szavazás arról, ki mit szól a Savaria Karneválhoz. Vagyis a kérdés pontosan úgy hangzott: Érdekli-e a Savaria Karnevál?

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A győztes – 115 szavazattal – az „Unom már, mindig minden ugyanaz!„ szavazási lehetőség volt.

Mögötte rögtön az ellentéte – 85 szavazattal – az „ Igen, erre várok egész évben!” végzett.

Harmadiknak a „Nem, legszívesebben elmenekülnék Szombathelyről” futott be – 79 szavazat.

A negyedik helyet az „Érdekel, ameddig érdeklődésem le nem minimalizálódik a borok utcájában” szerezte meg 54 vokssal. Hiába, ez az egyik legnépszerűbb helyszín!

Végül az „Igen, már az összes barátomat idecsődítettem. Buli van!„ 47 szavazatot kapott.

Persze, az eredményeket látván mondhatjuk azt is: biztosan azok szavaztak, akik otthon ültek a számítógépeik mellett, a többség meg kinn nyomult a karneválon…

Várjuk az egyetértő, avagy cáfoló kommentjeiket!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2009