Az idén is többfordulós szavazást indítunk útnak. Négy héten keresztül heti 11 pályázó képére szavazhatnak. Döntsék el Önök, hogy ki készítette a legjobb fotókat a Savaria Karneválról, hogy ki kapja a közönségdíjat!
A szavazásról
Minden héten három jut tovább az ötödik heti döntőbe. Itt derül ki, melyik három pályázót díjazzuk az Önök szavazatai alapján.
Szavazni az éppen aktuális 11 pályázó műveire mindig hétfőtől vasárnap éjfélig lehet. A pályázókat nevük szerinti ABC rendben soroltuk be. Kattintson a kis körbe az Önnek legjobban tetsző fotóknál, majd a lap alján írja be az ellenőrző kódot.(A képek megtekinthetők lesznek a többi héten is, de szavazni már csak az épp aktuális 11 nevező fotóira lehet.)
Akik már biztosan ott lesznek az ötödik heti, mindent eldöntő közönségszavazáson.
Az első kör nyertesei:
Csóka Tibor Biró Helga Farsang András
A második kör nyertesei:
Magosi Beáta Foki Zsófia Magyary Mónika
Íme a harmadik kör pályázói, és fotóik:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Kapcsolódó cikkeink
Az idén is többfordulós szavazást indítunk útnak. Négy héten keresztül heti 11 pályázó képére szavazhatnak. Döntsék el Önök, hogy ki készítette a legjobb fotókat a Savaria Karneválról, ki hogy kapja a közönségdíjat!
Az idén is többfordulós szavazást indítunk útnak. Négy héten keresztül heti 11 pályázó képére szavazhatnak. Döntsék el Önök, hogy ki készítette a legjobb fotókat a Savaria Karneválról, ki hogy kapja a közönségdíjat!
Varga Benedek "lepkelány-portréja" nyerte idén a Nyugat.hu karneváli fotópályázatát. A legjobb képekből kiállítás nyílt az Agora-Savaria Filmszínház aulájában - de nálunk is megnézheti őket!