Lövések a városháza mögött - Kiadtuk a karneváli fotópályázat díjait

A Nyugat által meghirdetett, a Savaria Karneválról szóló fotópályázat első díját egy szokatlan alkotás kapta. Nézze meg Ön is a városházi tűzokádót és a többi nyertest, alábbi írásunkban, vagy Szombathelyen, a megyei könyvtárban január 23-ig látható kiállításon.

Január 6-án, szerdán este szép számú érdeklődő gyűlt össze a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár földszinti kiállítótermében. Jöttek pályázók, érdeklődők, pályázóra büszke családok. Több mint hatvan fotót látható a falakon nyugat.hu „Keressük a Savaria Karnevál legjobb fotóit” címet viselő pályázatára beérkezett felvételekből, egészen január 23-ig.

A harmadik helyezést elért Balogh Zoltán képeit Szakály Ferenc, egy hűséges pályázónk szemléli. Képgaléria a megnyítóról
A harmadik helyezést elért Balogh Zoltán képeit Szakály Ferenc, egy hűséges pályázónk szemléli. Képgaléria a megnyítóról
Mészáros Zsolt
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A kiállítás előszavát Nagy Éva, a könyvtár igazgató helyettese mondta, Dallos László fotóművész, a zsűri elnöke értékelte a pályaműveket és ismertette az eredményeket. A díjakat Roznár Gyöngyi, a nyugat.hu főszerkesztője, és Szommer Ildikó karneváligazgató adta át. A legszimbolikusabb jutalom valószínűleg az volt, hogy a nyertesek kaptak egy fotósigazolványt a következő Savaria Karneválra…

Olvassa el Ön is Dallos László értékelést és nézze meg a nyertesek képeit!

Dallos László, a zsűri elnökének értékelése:

Az újkori Savária Karnevált a Nyugat szervezésében már régóta kíséri egy érdekes és fontos fotópályázat, amely jelentős lehetőséget biztosít lelkes amatőr fotózóknak, hogy egyéni látásukkal és eszközeikkel felfedezzék, bemutassák ennek a néhány napnak az érdekességét, izgalmasan kavargó sokszínűségét. De ők azok, akik nagy szolgálatot tesznek ugyanakkor azzal is, hogy dokumentálnak egy olyan eseményt, amely a város jelentős "látványossága".

A látványosságot azért hangsúlyozom szószerint, mert ez az a sajátosság, amely a fotók alapja, és a leginspirálóbb eszköze annak, hogy a pályázók vizuális ingereit felpörgesse.

Ilyenkor aki csak teheti, gépet vesz a kezébe, bizonyára több tízezer felvétel készül. A digitális technika elterjedése sokat segített abban, hogy ha másért nem, saját örömünkre, meg a saját kis családi albumunkban helyet kapjanak. Megörökítve a sokadalmat, a megelevenedő történelmet, mindazt az élmény- és ingermennyiséget, amely ilyenkor zúdul ránk.

Miért is ne "turkálnánk" mi is ezek között a képek között, miért ne adnánk teret, miért ne törekednénk arra, hogy mások is láthassák, hogy mások is megismerjék őket? Hogy láthassák és összevessék saját élményeikkel.
Miért ne keresnénk fórumot, például ezt a pályázatot, ahhoz, hogy megosszuk ezeket az élményéket, felfedezéseket?

Ez a szándék vezette a Nyugat szerkesztőségét is, amikor kiírták ezt a felhívást, s méginkább akkor, amikor kiállítást is szerveztek a beérkezett pályamunkákból, kilépve a virtuális térből, kinyítva a tárlatlátogató közönségnek is, immár második alkalommal.

Jöttek is a pályázatok szép számmal.
Talán közismertek már az adatok, (legalábbis az érintettek és a szimpatizánsok között) de ismételjük el ehelyütt is. 42 pályázó 337 munkát küldött be.
(Ez ugyan elmarad az előző évi 67 szerző 560 képétől, de az az év kiugróan magas érdeklődést hozott. Számunkra inkább az volt kérdéses, hogy mi lehetett az oka annak, hogy az előző évi részvevők közül miért csak négyen jelentkeztek az idei pályázatra.)

Tudjuk, vegyes ez a válogatás. Különböző tematikájú de közel azonos kvalitású képek kerültek a falra, mert egyaránt igyekeztünk teret adni az eltérő szemléletű, de hasonló felkészültségű szerzőknek. Azoknak éppúgy, akik "csak" a látvány primér élményét örökítették meg és azoknak, akik képi világukban kísérleteznek, tovább gondolják, "varázsolgatják" munkáikat.

Egyik megközelítést sem tartottuk előbbrevalónak, kerestük az arányt, és egyaránt fájt volna bármelyiktől megválni.
A pillanatfotóként emlegetett, a látvány egyszerű, dokumentalista, rögzítése ugyanúgy nyelvi eszköze, sajátossága a fotónak, ugyanolyan értékű (ha talán nem nagyobb), mint az experimentális fotó, mintha valakinek a szemében több van, képi kreativitással fokozza, fogalmazza át a látványt, közelíti meg a lényeget, a pillanatot, és azt olyan hitelességgel továbbítja felénk, hogy gondolataival, érzéseivel bennünket is meggyőz.

Ha szabadna még a válogatás szempontjairól szólni, akkor azt árulnám el, hogy könnyű dolgunk azokkal a képekkel volt csak, amelyikek tényleg csak a látvány, az események egyszerű reprodukálását, ezerszer visszaköszönő, esetleges, megkomponálatlan kattogtatását jelentették.

Az első helyezett pályázót azért emeltük ki, mert ő felelt meg leginkább annak a – most már mondhatni – évenkénti várakozásunknak, annak a "friss szemnek", akitől valami újat látunk, valami izgalmas, egyedi vízuális nyelvet, valami kísérletet, ahol a technikai lehetőségek és az egyéni ízlés, látásmód és kalandvágy hoz új színt, új tartalmat a szerzőnek és a nézőnek egyaránt.

A közönség szavazatokat már megismerhették.

Savaria Karnevál 2009
1. Csóka Tibor
Csóka Tibor
Savaria Karnevál 2009
2. Zergi Borbála
Zergi Borbála
Amikor Biró Gáborból, a Csallóközi Lovasíjászok vezetőjéből, kibújik a huncut kisfiú ....
3. Bíró Helga
Biró Helga

A zsűri pedig a következő helyezések mellett döntött:

Savaria Karnevál 2009
1. díj: Vizi László
Vizi László
Savaria Karnevál 2009
2. díj: Pintér Roland
Pintér Roland
Savaria Karnevál 2009
3. díj: Balogh Zoltán
Balogh Zoltán

Jó estét, mindenkinek és remélem, hogy talán ezen a zord téli napon jó szolgálatot teszünk mindenkinek azzal, hogy egy nyári emléket elevenítünk fel.

Gratula a nyerteseknek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2009