Két Vas megyei településen is jelen lesz a Lehet Más a Politika

Két Vas megyei településen is mandátumot szerzett a Lehet Más a Politika, így a következő négy évben Csizmadia Fanni Bozzaiban, illetve Horváth Zoltán Szombathelyen fogja képviselni a magyar ökopártot.

Az LMP Szombathelyi Csoportja köszönetet mond dr. Ipkovich György polgármester Úrnak és Szombathely Megyei Jogú Város eddigi képviselőtestületének az elmúlt négy évben végzett munkáért, egyúttal gratulál dr. Puskás Tivadar újonnan megválasztott szombathelyi polgármesternek, illetve minden mandátumot szerzett képviselőnek! A Lehet Más a Politika az igazságosság, az átláthatóság, a fenntarthatóság, a demokrácia és a civil érdekek mentén kíván politizálni a megyeszékhelyen és Bozzaiban.

Köszönjük választóinknak a támogatást nemcsak azokon a településeken, ahol mandátumhoz jutottunk, de Celldömölkön, Gércén, Kőszegen, Sárváron és Sorokpolányban is.

Lehet Más a Politika Vas Megyei Szervezete

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2010