Szombathelyi MSZP-s képviselők, név szerint Czeglédy Csaba, Nemény András és Gyebrovszki János osztogatott szombaton fenyőfákat a város több pontján.
A Perintparti sétányon és a Károly Róbert utcában vehettek át összesen több mint háromszáz tűlevelűt azok, akik korábban feliratkoztak az adománylistára. Leginkább nyugdíjasok és nagycsaládosok éltek a lehetőséggel, de úgy tudjuk, jutott a Szombathelyi Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak is. A szétosztásról a Derkovits Polgárőr csoport, a Kisz Lakótelepért Egyesület és más segítők gondoskodtak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!