Már fix - 8656 férőhelyes lesz a Szombathelyi stadion

Elfogadták az új sportkomplexum terveit, és erről sajtóközleményt is kiadtak. Íme!

A Gazdasági és Városstratégiai Bizottság után a szombathelyi képviselőtestület is egyhangúlag támogatta az új Haladás Sportkomplexum terveit. A Rohonci úti új létesítményben a Haladás VSE mind a 12 szakosztálya új otthonra talál majd, amelynek építésére szeptembertől teljes egészében rendelkezésre áll a kormányzati forrás is.

Az új Haladás Sportkomplexumban két különböző funkciót alakítanak ki: egy labdarúgó stadiont a kiegészítő helyiségeivel és egy, az egyéb sportok számára kialakított sportcsarnokot. Ebben kap majd helyet két kézilabda pálya is, amelyből az egyik egy 450 fős lelátóval is rendelkezik majd, a másik pedig egy edzőcsarnok lesz. Ugyanebben a sportcsarnokban kap helyet a birkózó, ökölvívó és konditerem is, a Haladás új múzeuma mellett pedig egy szurkolói shop is a rajongók rendelkezésére áll a majd a létesítményben.

A Haladás szurkolók és sportolók egy nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmas, teljes egészében fedett lelátójú, közel 9 ezer ülőhelyet biztosító arénát is birtokba vehetnek, amely az UEFA IV. kategória követelményeinek is megfelel.

Néhány adat az új sportkomplexummal kapcsolatban: - a labdarúgó pálya mérete: 68 x 105 méter
- a stadion tervezett befogadóképesség összesen 8656 fő
- ebből hazai szurkoló 5678 fő, vendég szurkoló 876 fő, B közép 1430 fő

Az új Haladás Sportkomplexum a szombathelyieknek épül a következő 50 évre. A jelen és a jövő generációi fognak itt sportolni, szabadidőt eltölteni, vagy akár koncertre menni, hiszen nem csak sportrendezvényeknek, de családi sportnapoknak vagy akár zenei koncerteknek is helyet adhat Szombathely új létesítménye.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Mindenki örüljön, hogy lesz stadionunk

A polgármester mindig ehhez tér vissza. Közben folyamatosan fizetik a szimfonikus zenekar adósságát. Rendkívüli közgyűlés volt Szombathelyen.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ajánló