Még jó, hogy nem Szombathely, hanem Karcag kapja meg ezt a Sámándobot!

Legalább nem Szombathelyen esett meg, hogy a kellemetlenkedő, bocsánat, információkra kíváncsi HírTV-s riportert a polgármester egyszerűen bezárta a WC-be.

Bár tegyük hozzá, ennek a fura sztorinak semmi köze nincs Szombathelyhez, csupán annyi, hogy annak idején városvezetőink is nagyon lobbiztak azért, hogy itt magasodjon ez a milánói világkiállításról leszanált Sámándob. Az alapkövet Hende Szombathelyen tette le, a világkiállítási pavilon azonban végül, ki tudja miért, Karcagra kerül. Szombathelyről dobbantott a Sámándob 2017. March 22. 07:47

De térjünk rá a sztorira, és arra, hogy a vécébe zárta az őt kereső riportert a karcagi polgármester

A pórul járt riporter, Báthory Róbert többek között a Karcagon felállítandó “milánói sámándob-épület” üzemeltetéséről és kapcsolódó részletekről szeretett volna részleteket megtudni.

Évek óta üldözöm a karcagi polgármestert egy interjúért, de mindig leráz, csak a sajtósáig jutok el, az elmúlt félévben is legalább háromszor próbálkoztam.

– nyilatkozta a Reflektor blognak a HírTV Célpont című műsorának riportere, akire szeptember 27-én a polgármester kulcsra zárta a mosdó ajtaját a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város önkormányzatának épületében.

A karcagi polgármester
youtube.com

Báthory Róbert legutóbb a mostani incidens előtt pár nappal kereste meg a karcagi polgármestert, aki a titkárságán keresztül üzente az újságírónak, hogy csak a jövő héten tud személyesen válaszolni a kérdéseire, addig pedig egy másik sajtóorgánumnak adott nyilatkozatát tudják a riporter rendelkezésére bocsátani az adott témában. (A Reflektor blog megkeresésére a polgármester azt mondta, a TV2-nek adott interjú ajánlották fel.) - írja a Reflektor blog.

Az újságírótól a blog megtudta: két témában kérdezte volna Dobos Lászlót: a Karcagon felállítandó “milánói sámándob-épület” üzemeltetéséről és kapcsolódó részletekről, valamint a település “Tilalmas” nevű részének a vízellátásáról .

Bár a riporter interjú -kérését elutasította a polgármester erre a hétre, Báthory Róbert közben megtudta, hogy szerda délutánra testületi ülést készülnek tartani az önkormányzatnál. Így abban a reményben, hogy ott majd mikrofonvégre kaphatják a város vezetőjét, a stáb valamivel a 3 órára kitűzött ülés előtt megérkezett az épületbe.

A riporter ekkor az önkormányzat folyosójáról nyíló mosdót szerette volna használni, ahová belépve, látta, hogy a polgármester is épp rendeltetésszerűen használja a férfimosdót. (Kívül, a mosdó ajtaján a zárban benne volt egy kulcs.) Báthory így emlékezik a továbbiakra: ráköszönt Dobos Lászlóra, akit ő rögtön felismert, mivel már korábban is találkoztak, majd az egyik fülkébe lépett.

Nem sokkal később a riporter kulcs zörgését vélte hallani, majd hitetlenkedve ellenőrizte a mosdóhelyiség külső ajtaját, amit nem tudott kinyitni, mert addigra kulcsra volt zárva kívülről.

Számomra hihetetlen volt, hogy a polgármester, bár pontosan tudta, hogy ki vagyok és milyen céllal érkeztem, mégis bezárt…

-közölte Báthory.

Az újságírót végül a forgatócsoport többi tagja a titkárság segítségével szabadította ki a mosdóból. Közben a testületi ülés elkezdődött, ám a stáb meglátta, hogy a polgármester az épület udvarán dohányzik. Ezért megkísérelték az interjú elkészítését, megkérdezte a riporter, hogy miért zárta be őt a polgármester, de Dobos László továbbra is azt hangoztatta: nem válaszol egyetlen kérdésre sem, keressék a jövő héten.

A karcagi polgármester a reflektor.blog.hu-nak tagadja, hogy tudta volna, kit zár be a mosdóhelyiségbe.

Addig is, így örült a Sámándobnak Karcag, amikor megkapta. A riportot ki más, Báthory Róbert készítette, igen, akit bezárt (vagy nem zárt be) a polgármester:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ajánló