Miért nem tartósak a házasságok, párkapcsolatok napjainkban? Jó pár éve, egy egyetemi előadáson tették fel ezt a kérdést Popper Péternek. Huncut mosollyal a következőt válaszolta:
...apámnak volt egy cipésze, aki méretre cipőket, csizmákat készített. Ha bármi probléma volt, megjavította. Ma, vásárolunk egy cipőt, és ha probléma van vele, kidobjuk. Ugyanez a helyzet a házassággal is. Megváltozott a dolgok értéke és mi nem tudunk, vagy nem akarunk ezzel együtt változni.
Feldmár András egy bizonyos „MI”-ről beszél, két ember egységéről, aminek különböző szintjei vannak. Egy szint az együttélés, közös élmények, megint egy más szint a gyermekvállalás. És ezekért a szintekért dolgozni kell. Ez alapján munka lenne a párkapcsolat?
Az embereknek olyan szinten igényük van a párkapcsolatra, hogy töménytelen könyv, weboldal foglalkozik azzal, miként is kellene megvalósítani egy teljes, boldog párkapcsolatot. Mi is megkérdeztünk két fiatalt, hogy miként vélekednek a házasságról és a hírhedt szingli létről.
Szabad harmincasok, már ha anyagilag is megengedhetik
Bogi, 35, Tamás 34 éves. Fiatalok, sikeresek. Mindketten párkapcsolatban élnek, de mindketten máshogy. Bogi külön él párjától, Tamás pedig két éve házas. Öt szempont alapján kérdeztük meg őket, milyennek is látják a házasságot, gyermekvállalást a XXI. században
Azok vagyunk, amit otthonról hozunk? –
Családmániás vagyok!
Bogi állítása szerint semmi különöset nem tud elmondani:
a lehető legátlagosabb családból jöttem. Anyukám tanítónő, apukám pedig szobafestő volt, de már régóta otthon dolgozik, állataik vannak. Kis koromban a mamámnál laktunk, aztán később elköltöztünk. Van egy nővérem, házasságban él, két kislányuk van 3 és 5 évesek. Nyaranta gyakran vagyok náluk, a Tisza mellett élnek a szüleim és a nővéremék is egy kis városban, közel egymáshoz. Ebben az értelemben, a lehető legjobb modellt kaptam. A szüleim már több mint negyven éve házasok. Szeretek náluk lenni, de kell egy bizonyos idő, amíg át tudok állni erre a fajta életre. A szüleim tényleg szépen élnek és mindennek megvan a helye, ideje. Nekem ez kicsit túl rendszeres és kötött.
Szóval nincs arról, szó, hogy bárki elriasztott volna a család, vagy az együttélés gondolatától. Ez az én utam és más, mint a többieké, de ez magától értetődő.
Tamás viszont lelkes;
emlékszel arra, micsoda legendák szólnak a régi háromgenerációs együttélésről? Papa, mama, szülők unokák. Én pont ilyen családból jöttem. A nagyszüleim már meghaltak, de a szüleim és a bátyám a fiával még mindig a szülői házban él. Nekem csodálatos gyerekkorom volt, esténként társasjátékoztunk, beszélgettünk, nagyon sok szép emlékem van. Ritka az ilyen férfi, mint én, családmániásnak tartom magam. Az unokatesóktól elkezdve a távolabbi rokonokig erős kötelék van köztünk. Számíthatunk egymásra. Ha ez értékrend, akkor ezt hoztam otthonról. Fontos volt, hogy a feleségem is ezeket az értékeket fogadja el.
Egy háztartásban -
Nehéz lenne kreatívnak maradni, ha napi rutinná válna a szalámis zsemlye becsomagolása. Így válna napi rutinná a kapcsolatunk is.
Bogi így gondolja:
mi külön háztartásban élünk, a többség ebben az esetben a szexuális szabadságot érti ez alatt, de nem erről van szó. Mindketten más városban és sokszor egész más időbeosztással dolgozunk. Ha együtt élnénk ez sok összezörrenésre és vitára adna okot. Muszáj szabadon hagynunk egymást, és egymás nélkül is elboldogulni a világban. Ezt tapasztaltam, hat évig életem korábban együtt egy pasival.
Nyugodtan mondhatom, visszanézve életem legborzasztóbb hat éve volt. Felszedtem kb. tíz kilót az agyamat meg a nullára írtam. Nehogy félreértsd, nem hibáztatok érte senkit, túl fiatalon jöttünk össze. Sokáig nem jöttem rá, hogy mi a baj, hiszen kívülről csak azt kaptam, hogy de szépen élünk, meg mennyire irigyek ránk. Én meg szenvedtem, de fogalmam sem volt mitől. Aztán rájöttem, nem léteztem én, csak valakinek a párja. Ők- így fogalmaztak a barátaink velünk kapcsolatban.
Tamás véleménye, azonban más;
a házasság és az együttélés szép, de nem mondom, hogy minden esetben felhőtlen, hazudnék, ha azt mondanám, hogy konfliktusmentes. Mi már négy éve együtt élünk, és két éve vagyunk házasok, a fiunk másfél éves lesz.
Meg kell oldani. Ez az én mottóm, a feleségem gyakran emlegeti is. Biztos napirendet, csak családban lehet kialakítani, még akkor is, ha ez lemondásokkal is jár. Mi szerencsére egy helyen dolgozunk, a nejem is visszament egy év után. A fiunkra a nagyszülők vigyáznak a munkaidő alatt. Igen, van olyan, hogy lábujjhegyen járunk, ha a másik pihen. Szeretem a feleségem és ez mindent megér. Ez egy sakkjátszma is, minden estben a legmegfelelőbb lépéseket kell tenni, dolgozni rajta, építeni. De valamit valamiért.
