A hódok már fákat döntenek ki és torlaszokat építenek a Rábán

„A hód-imádóknak küldöm sok szeretettel aranyoskáik legújabb akciójának eredményét. Csak azért nem történt tragédia, mert éppen nem horgászott senki. A Rába számos szakaszán már nem lehet kajakozni, biztonságosan horgászni, a potenciális árvízveszélyről már említést sem teszek, mert azoknak, akik tehetnének ez ellen, homokba van dugva a fejük” – írta Facebook-posztjában Labritz Béla, Szentgotthárd alpolgármestere.

A képeken látszik, hogy a hódok már fákat döntenek ki a Rábán, jó részüket a folyóba. Miközben a Rába az ország egyik ritka vadvízi folyója, ahol népszerű a víziturizmus, rendszeresek a kajak-kenu és csónaktúrák.

Forrás: facebook / Labritz Béla

Labritz Béla nem most először hívja fel a figyelmet a hódok okozta károkra, januárban arról írt, Hadat üzent a hódoknak Szentgotthárd alpolgármestere 2022. January 18. 19:32 hogy be kellene fogni és olyan helyre kellene szállítani a hódokat, ahol nem okoznak károkat. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a hódok csak a Rába szentgotthárdi szakaszán is milliós károkat okozhatnak.

Hozzátette, a hódokat egy évtizede telepítették az Őrség, a Vendvidék, jelesül a Rába környezetébe, oda, „ahol emberemlékezet óta nem éltek ezek a rágcsáló, növényevő állatok”.

Az alpolgármester lapunknak most azt elmondta, az Őrségi Nemzeti Park munkatársai megnézték a Rába érintett szakaszát, de nem történt semmi. Arra hivatkoztak, hogy a nemzeti park nem hatóság, ők csak tanácsokat adhatnak.

Forrás: facebook / Labritz Béla

Labritz hozzátette, információi szerint egy hódcsalád befogása és elköltöztetése bruttó 420 ezer forintba kerül. A hivatalos adatok szerint Magyarországon mintegy 18 ezres a hódállomány, de ennél jóval nagyobb is lehet.

De valamit tenni kell, mielőtt még nagyobb károkat és komolyabb balesetet okoznak – mondta.

Világuralomra törnek a hódok

A hódok nem csak a Rába szentgotthárdi szakaszán jelentenek problémát. Az egész Dunántúlon jelen vannak, Nemcsak Szombathelyen, az egész Dunántúlon megjelentek a hódok 2018. January 21. 21:07 szűkebb környezetünkben az Abért-tónál, Hódok garázdálkodnak az Abért-tó körül 2018. December 07. 14:21 a Gyöngyös-patakon, A Gyöngyös felső szakaszán is megjelentek a hódok 2018. December 12. 07:37 Toronynál az Aranypatakon, A hódok ádáz gátépítésbe kezdtek Toronyban, az Aranypatakban is - árvizet okozhatnak 2019. January 13. 19:46 a Perintnél Így dolgoznak a hódok Szombathelyen, a Perintnél 2019. April 19. 09:16 és a szombathelyi Csónakázótónál is. Az éj leple alatt videózták le a szombathelyi Csónakázótó új bajkeverőjét 2022. January 04. 07:30

A szentgotthárdi helyzetet is bemutattuk Most a Rábán támadnak a hódok, Szentgotthárdnál 2019. December 28. 06:37 három éve, Zalában áramszünetet is okoztak, Hódok okoznak áramkimaradásokat Zalában 2020. November 14. 11:08 legutóbb Körmendről, szintén a Rábáról jelentették A Rábán is nagyon dolgoznak a hódok 2022. January 16. 07:11 áldatlan tevékenységüket.

Tavaly november végén egy képzelt riportot is készítettünk „Különösen zamatos a fák kérge itt a maguk vidékén” 2021. November 27. 15:43 egyikükkel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet