A második Csonttörő - Chakón meccsről -Olvasói levél-

Szeghalmi Balázs Boom a fejbe, halott vagy haver! - avagy a reváns revánsa
című cikkéhez fűznék pár gondolatot.

A profi boksz iránt nem teljesen laikus olvasónak egyből szemet szúr, hogy a
cikk írója olyan mint az egyszeri számítógépes felhasználó, nem tudja mire jó a format parancs, de azért felvállalja a döntést, és használja. A legnagyobb baj pedig az, hogy a laikus olvasó ha elolvassa azt hiszi, hogy egy olyan újságíró írta aki ért a profi bokszhoz, és elhiszi.

 Nos, ami a mérkőzés körítését illeti az olyan volt amilyen, ezzel nem kívánok foglalkozni. Ami pedig magát a mérkőzést illeti, azt Nagy Jani nem csak a pontozóbírák szerint, hanem a Fighnews.com internetes bokszportál helyszínen tartózkodó munkatársa - Alessandro Ferrarini - szerint is egyértelműen megnyerte. Ez a portál az egyik legmértékadóbb a nemzetközi bokszéletben, és nem arról híres, hogy akár csak egyszer is véka alá rejtette volna, hogy ha másképp pontozott mint a hivatalos pontozóbírók, csak azért, mert a rendező fél látta őket vendégül. Egyszóval ezt a mérkőzést Nagy János semleges pályán is megnyerte volna.

Ami pedig Chakón felkészültésgét illeti, egyrészt idén sokkal jobb teljesítményt nyújtott mint a tavaly, másrészt ha két vesztes meccsét hasonlítjuk össze (úgy gondolom így kell tenni, ha korrekt összehasonlítást akarunk) akkor elmondható, hogy legalább olyan jó volt most, mint amikor Scott Harrison ellen elvesztette a világbajnoki címét. Akkor pedig a pályafutása csúcsán volt.

Nem tudom, hogy Szeghalmi Balázs cikke milyen indíttatásból született, de félrevezetőnek és gusztustalannak tartom.

Rajhona János
rajhi_KUKAC_profibox_PONT_hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény