Február 5.

Annusék esélytelenek – mondta az egyik mai napilapnak Gyulay István az IAAF főtitkára… Mi történhetett?

Annusék esélytelenek – mondta az egyik mai napilapnak Gyulay István, az IAAF főtitkára. A sportvezető az utóbbi napok történéseivel, valamint a japán császár és Koji Murofusi – Ő kapta Annis kizárása után az aranyat – különös kapcsolatával magyarázza optimistából pesszimistára való válását.

A sportvezetőről a lehető legnagyobb tisztelettel szabad csak beszélnem, beszélnünk. A kezdetektől fogva érzetük, hogy mellettünk áll. Tisztességes nyilatkozatai, sokszor segítettek bennünket, lendítettek át holtponton. Ma reggel azonban sokkolt, amit olvastam. Mi történhetett? Mégis igaz, ahogy a napilap fogalmaz: a NOB magas rangú vezetői meggyőznék a bírókat?

Mi történt, hogy legnagyobb védelmezőnk is úgy látja nincs esélyünk? Előfordulhat, hogy túlságosan naiv vagyok, de nem tudom elképzelni, hogy valami bűzlik Laussane-ban.

A mai nap kellemes meglepetése Kotroczó Róbertnek, az RTL Klub hírigazgatójának a nyilatkozata. Kommentár nélkül. Kotroczó úgy vélte, nagy eredmény lenne, ha a szombathelyi sportolók visszakapnák aranyérmeiket, és bíznak bennük. "Figyelemre méltó, hogy két kiváló, feddhetetlen Európa-bajnok és Vb-ezüstérmes sportoló a végsőkig harcol az igazáért. Életművük önmagáért beszél, és úgy éreztük, erről tudósítanunk kell" - jelentette ki.

Mégis teszek hozzá kommentárt: Köszönjük!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Ajánló