Miért tart itt Szombathely és Vas megye? - olvasói levél

Hallgatom a Nyugat Rádiót, a megyei közgyűlés elnökével folyik a beszélgetés. Mi a véleménye a megyei kórház privatizációjáról? - hangzik a kérdés. Az elnök elmondja, hogy szerinte szükséges lenne. A riporter visszakérdez: - Akkor támogatják? És ez után jött, amit azt hittem, rosszul hallok. Vas megye közgyűlésének elnöke ezt mondja: Nem tudtuk meggyőzni a
Mikola urat.

Ezt mondja Vas megye első embere. Nem azt mondta, hogy majd meglátjuk, meggondoljuk még egyszer, nem. Nem tudtuk meggyőzni a Mikola urat, tehát szó se lehet róla. Mert ugyebár minden egyéb szempont közömbös, a fő szempont, hogy a Mikola úr meg legyen győzve. Ez Vas megye.

Régióközpont. Nincs még egy olyan város, amit ennyire szeretnék. Nagyanyám mesélt a nyugat királynőjéről, én villamossal jártam iskolába a Kálvária utcából. Sopron kisebb város volt, Zalaegerszeg egy szép, virágos falu. Győr kicsit talán akkor is nagyobb volt, de nem volt vészes a különbség. Mi lett mára? Az utóbbi 10 évben körülbelül annyit tudnak a magyarok Szombathelyről, hogy az atléták valami kokszügybe keveredtek, és hogy a polgármester orosz nyelvvizsgájával is valami gond volt. Ezek voltak a hírek a városból.

Ezek után számonkérni egyetlen politikusnak is, hogy miért nem vagyunk régióközpont, enyhén szólva is csak a saját ostobaságának világgá kürtölése. Majd azt mondjuk, hogy számolják újra a győrieket? Vagy mi lesz az egyetlen érv is? Ezzel az eszetlen vagdalkozással csak nevetségessé teszik a politikusok a várost. Persze minden demokratikus, hiszem a város lakói választották őket.

Borossay Béla
belabo_KUKAC_c2_PONT_hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény