Így élünk -olvasói levél-

A gysztonyi balesethez írnék pár sort.A balest után úgy 20-30 perccel értünk barátnőmmel az érintett útszakaszra.Természetesen eltereltek minket, de a terelő útról jól lehetett látni a helyszínt.Bár még nem tudtuk mi történt megrendülve figyeltük a két autó maradványait.biztosak voltunk abban, hogy valaki meghalt a balesetben.Haza érve megtudtuk, hogy egyik ismerősünk szomszédja volt a magyar toyotában.Mindkét gyereke a helyszínen meghalt.Úgy, hogy ő el akarta kerülni az ütközést azzal, aki az osztrák passátot előzte és a balesetet okozta.Biztosan látta a tükörből, hogy mi történt meg hallotta is a csattanást.Megállás nélkül továbhajtott.A véleményemet erről az emberől inkább nem írom le, mert úgyis kiszednétek.Ilyen világban élünk....

Soós Gábor
gabesz84_KUKAC_citromail_PONT_hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény