Légszeszgyár utcai megállni tilos... -olvasói levél-

A Közterület-felügyelet egyik aranytojást tojó tyúkja a Légszeszgyár utca Aréna utca felöli végén elrendelt 30m hosszúságban érvényben lévő megállást tiltó szakasz. A tiltó tábla az Aréna utca végén, a 90 fokos kanyart megelőző szakaszra került kihelyezésre, így aki az Aréna vagy a Gyöngyös utcáról érkezve a Lészeszgyár utca elején leparkol és kiszállás után visszatekint, hogy nincs e tiltó tábla, jóhiszeműen megnyugodva hagyja magára autóját, hiszen a tábla nem látható. (Nem beszélve azokról, akik a Rákóczi utca felől érkeznek és a forgalommal ellentétesen -ezt egyébként tudomásom szerint a KRESZ tiltja- parkolnak le a Vasi Víz RT. ügyfélszolgálati irodája felé eső oldalon). Nyári időszakban kiváló leshely a Brenner parkban a Gyöngyös partjára elhelyezett néhány pad, ahol a közterületek felügyelői szívesen frakcióznak ketten-négyen órákon át, természetesen munkaidőben. Innét könnyen szemmel tartható, mikor parkol valaki a tilosba, s miután eltávozott autójától, már "indul is a gépezet, dől a lé". Persze ezekben a zord időkben is érdemes gyakran ellátogatniuk ide, hiszen az ügyfélszolgálati iroda hatalmas forgalmat bonyolít, szinte mindig parkol autó ezen a szakaszon.

A parkolás tiltásával nagyonis egyetértek, már régesrég szükség volt a megállni tilos tábla mindkét oldalon, örülök is annak, hogy kihelyezték. Azonban megkérdőjelezem azt, hogy etikus és a KRESZ szabályainak megfelel az, hogy egy adott utca bizonyos szakaszára vonatkozó megállási tilalom jelzőtábláját egy másik utcába helyezték ki. Tudomásom szerint a táblát a sarok után -azaz a Légszeszgyár utcában is- meg kellene ismételni. Ez így nem fear, felháborít és együttérzésre késztet, amikor a meglepett autósok értetlenül bontogatják az ablaktörlőlapát alá elhelyezett büntető csomagot. Kérem az illetékeseket, tegyék egyértelműbbé a tiltást és aszfaltfestéssel vagy mégegy tábla kihelyezésével tegyék láthatóvá a Légszeszgyár utcából láthatatlan tiltást és pótolják az adott körzet közlekedésénekl koordinálásán dolgozók felületes munkájából eredő hiányosságot, mely sokakat értelmetlen pénzkiadásra kényszerít és bosszúságot okoz! Köszönöm.

qwass5_KUKAC_freemail_PONT_hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény