Racker Béla

1967-ben született Szentgotthárdon. Családos, egy gyermek édesapja. Iskolai tanulmányait Kőszegen, Sárváron, Szolnokon, Dévaványán és Győrben végezte.

1992-1998 között az Országos Mentőszolgálatnál mint megyei helyettes mentőápoló dolgozott.

1996-ban indította első vállalkozását, amely otthoni szakápolással foglalkozik azóta is. 1997 óta több egészségügyi szolgáltatással foglalkozó céget épített fel, melyek ma is kiválóan működnek, több mint száz embernek adnak munkát.

2002-től a Vas Megyei Közgyűlés tanácsnoka, a Polgári együttműködés Frakció vezető-helyettese.

Társadalmi tisztségei: a kőszegi Szivárvány Egyesület a felsővárosi Óvodáért elnökségi tagja, a Savaria Tánc és Sport egyesület elnöke. Kitartó, kiváló szervezőkészségű, a Vas megyei 3. választókörzetért dolgozni tudó és akaró ember.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Ajánló