Gróf István (MDF)

1949-ben született Budapesten. Keszthelyen, az Agrártudományi Egyetemen szerzett agrármérnöki, majd agrárgazdasági diplomát. Középfokú angol nyelvvizsgát tett. Ágazatvezetőként dolgozott a szelestei termelőszövetkezetben és a Sárvári Állami Gazdaságban, 1988-93 között a Kaposfarm Rt. Vas megyei szaktanácsadója volt. 1993-tól Vas megye főfalugazdásza, majd vezető gazdajegyzője, 1994-től 1998-ig Vas Megye Közgyűlésének tagja, 1996-98 között a Polgári együttműködés Frakció vezetője az MDF képviselőjeként. 1998-ban Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete tagjává és alpolgármesterré választották, amely tisztséget 2002-ig töltötte be. Jelenleg a sárvári Tourinform iroda menedzsere, a városi önkormányzat képviselője, az Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság elnöke. Nős, feleségével három gyermeket nevelnek sótonyi otthonukban.

A Sárvári Református Egyházközség presbitere, több civil szervezet tagja. Az MDF-nek 1988-tól, a megyei választmánynak 1996-tól, az országos választmánynak 1999-től tagja. 1993-tól az MDF Sárvári Szervezetének elnöke. Nemzeti, keresztény, konzervatív értékrenden alapuló, globálisan gondolkodó és lokálisan cselekvő programot tűzött maga elé Sárvár, Celldömölk, a Rába-völgye és a Kemeneshát települései érdekében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Ajánló