Ha 50-el megy a mozdony, akkor sem tud megállni!

Kezdem a lényeggel. Édesanyám ismerte mind a két áldozatot, munkatársai voltak és rendkívül megrázott minket is a hír. Ettől függetlenül, sajnos be kell látnia mindenkinek a sofőr felelőségét. Miért mindenki a vasútat hibáztatja? Az átjáróban nem csak lassítani kell,hanem körül is kell nézni. Ha a szabad kilátást zavarja bármi is, meg kell állni, ki kell szálni és körül kell nézni. A KRESZ-könyvben utána lehet nézni,ez nem mellébeszélés. Ha a sofőr betartja ezeket a szabályokat, nem történik meg ez a tragédia. Azzal sem mennénk semmire, ha a mozdony csak 50 km/h-val mehetne, mert akkor sem tudna megállni időben, főleg, ha mögötte van egy 2000 tonnás teherszerelvény. Ezért találták ki a KRESZ-t.

Fájó szívvel fejezem ki búcsúmat.

runcy13_KUKAC_freemail_PONT_hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény