Szentmártoni temető: együtt mégis könnyebb - olvasói levél -

Mint a Szent Márton Úti Temetőért Egyesület elnöke szeretném üdvözölni azokat a remek kezdeményezéseket, amelyek egyesületünknek a régi temetőért folyó küzdelmét jelentősen megkönnyítik.

A tél elején,megindult a legendás Hübner család mauzóleumának megmentése. Ez már magában csodálatos volt, hiszen tetején évek óta fa díszelgett, s a Temetkezési Vállalat már tervezte lebontását. Mivel a Hübner családban 48-as honvéd is volt, ez az épület emlékhelynek is számít, maga a család pedig meghatározó szerepet vitt a 19. századi Szombathely életében. Annyit talán elárulhatok, hogy a famíliának jelentős része van az épület megmentésében. Ez azonban nem minden. Nemrég hallottunk a temető előtt álló, az egykori Hudetz- műhely felszámolásakor oda került neogótikus Mária szobor várható restaurálásáról, melyet a Rumi Rajki egyesület kezdeményezett. Ezzel folytatódhat azoknak a kiemelkedő értékű kőfaragványoknak a megmentése, melyet egyesületünk Prugberger és Varga képviselő urak nemes adományainak segítségével megkezdhetett.

Együtt tehát könnyebb és -egyelőre rendhagyóan- engedjék meg a kezdeményezők, hogy egyesületünk nevében gratuláljak.

Torjay Valter
Szombathely
torjay_PONT_valter_KUKAC_freemail_PONT_hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény