Rendszeres programok, előadássorozatok

Kerekerdő Alapítvány

Környezeti nevelés (sorozatok, rendhagyó tanórák óvodás, ill. iskolás csoportoknak)

Ökosuli- Rendhagyó természetismereti óra egy élő múzeumban.

A rendhagyó természetismereti órákat elsősorban alsó tagozatos osztályoknak, napközis csoportoknak ajánljuk. Főként azoknak, akik vállalják, hogy legalább évszakonként részt vesznek a foglalkozásokon, így is nyomon követve a természetben bekövetkező változásokat.
A foglalkozások időpontja: előzetes egyeztetés alapján délelőtt és délutáni időpontokban is.
Időtartalma: 1,5-2 óra
Részvételi díj: 50 Ft/fő.

Kukalógia - tudományoskodás a szemét körül

Hulladékproblémával foglalkozó sorozat óvodás és iskolás (alsó, illetve igény szerint felső tagozatos) csoportoknak.
Minden foglalkozást kézműves tevékenység egészít ki.
A foglalkozások időpontja: havonta változó témával, előzetes egyeztetés alapján.
Időtartam: 60 perc
Részvételi díj: 100 Ft/fő

Vezeti: Gyöngyössy Péterné Kemény Katalin és Kósi Anita
A februári foglalkozások témája: a szerves hulladék.
Időpontjuk: előzetes jelentkezés alapján.
Helyszíne lehet Alapítványunk központja (Ökocella Szombathely, Kőszegi u. 3., hátul az udvarban), de tetszés szerint akár iskolai tanórán, vagy szakkör keretein belül is megvalósítható.

Zöld-Őr-Szem

Egy gyermek is nagyon sokat tehet a Földért, környezetünkért. A sorozat ötleteket, egyszerűen megvalósítható praktikákat, fortélyokat vesz sorra, játékos foglalkozások keretében.
A foglalkozások időpontja: havonta változó témával - előzetes egyeztetés alapján.
Időtartam: 60 perc
Részvételi díj: 100 Ft/fő

Vezeti: Gyöngyössy Péterné Kemény Katalin és Kósi Anita
Időpontjuk: előzetes jelentkezés alapján.
A februári foglalkozások témája a Fűtés.

LOGO Ifjúsági Szolgálat

Anonim tanácsadások- konzultációk:
(Helyszín LOGO Ifjúsági Szolgálat - Konzultációs pont. Előzetes bejelentkezés alapján!)
Hétfő 15.00-17.00 Életvezetési- pszichológiai konzultáció, 17.00-18.00 óráig: Grafológiai tanácsadás
Kedd 14.00-16.00 Diákjogi konzultáció
Szerda 18.00-20.00 Drogprevenciós konzultáció
Csütörtök 18.00-20.00 Ifjúságvédelmi konzultáció
Áldozatsegítő tanácsadás (VMRFK - Bűnmegelőzési Osztály)
Kedd, péntek 10.00-12.00

Rendszeres programok:

(Helyszín MMIK-LOGO Ifjúsági Szolgálat)
Hétfő 15.00-17.00 Diákújságíró találkozó, ötletbörze és szerkesztői megbeszélés. Csatlakozz Te is ehhez a remek csapathoz. (http://eztnektek.nyugat.hu)
Kedd 17.00-20.00 Ezoterikus klub - beszélgetés spirituális témákról, kérdésekről.
Szerda 18.00-20.00 Filmklub- otthonról hozott kedvenc filmekkel.
Csütörtök 18.00-20.00 Paletta Kreatív Klub- üvegfestés, szalvétatechnika. Az alapanyagokat biztosítjuk.
Péntek 18.00-20.00 Csocsó Klub. Korlátlan csocsózási lehetőség a hét zárásaként.
Szombat17.00-vasárnap 02 Szombat Esti Ház- szombat esti LOG(Oz)ás.

Herényi Kulturális és Sportegyesület

Hétfő: 17.00 Nyugdíjaskör( minden hónap első hétfőjén)
Kedd: 16.30 Karate, 18.30 Női torna
Szerda: 17.00 Íjászat
Csütörtök: 16.30 Karate,18.30 Női torna
Péntek: 14.30 Kézműves foglalkozás, 16.00 Színjátszókör( minden második pénteken)

Kedd- péntek: számítógép-használat- és intenetezési lehetőség a nyitvatartási idő alatt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Ajánló