Amikor a tolvaj rendőrért kiált! -olvasói levél-

Kedves Hende úr!

Fura érzés olvasni, hogy Ön vádolja politikai ellenfelét az Nemzeti Fejlesztési Terv programként való eltulajdonításával. Árulja el nekem, mit érzett, amikor a 86-os, az M 9-es utak meg a vasút fejlesztési programját, mint sajátját adta elő a nyilvánosság előtt? Azt az infrastruktúra fejlesztési programot, amin a dr. Ipkovich György vezette Önkormányzat akkor már két éve dolgozott és két nemzetközi konferencián volt túl, általános elismerést aratva nemcsak a hazai közvéleményben, hanem a szomszédos országok szakmai közvéleményében is?

Bár politikai pályáját figyelve az Ön erkölcsi gátlásait illetően sok illúziónk nincsen!

Ami a jövőt illeti: Kívánok Önnek jelentős szakmai sikereket az ügyvédi pályán, aminek folytatására a választásokat követően bizton alkalma lesz!

Üdvözlettel:

Devecseri Tamás
devecserit_KUKAC_freemail_PONT_hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény