Tisztelt Szerkesztőség!
"Ön már a káromkodó apukáért is az MSZP-t okolja." - áll a cím több mint egy hete a honlapjuk olvasói leveleinek tartalomjegyzékében. Kétszer válaszoltam rá. Kérem, hogy pártatlanságuk bizonyításául legalább ezt a harmadikat közöljék.
Kedves Zsolt!
Mondata és értelmezése olyan, mint Hofi történetében a rendőri akvárium. "Ha nincs akváriumod, akkor buzi vagy." Ön úgy tesz, mintha nem értené, amit írtam. Az MSZP és elődpártjai nem az apuka káromkodásáért felelősek, hanem azért a több évtizedes erkölcsi züllesztésért, amelynek következtében mára mindez mindennapossá válhatott.
"Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz!" Írja egy másik mondatában, kiöntve a fürdővízzel a gyereket is. Négyévente nekünk nem az angyalok szeplőtelen karát, hanem a kisebbik rosszat kell választanunk, és ebben Ön ezzel a mondattal egyenlőségjelet tesz zsebtolvaj és fegyveres bankrabló közé.
Balla Béla
puzdra_KUKAC_freemail_PONT_hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!