Az Olasz Fagylaltozó, nemhogy vesztett a régi fényéből, de egyenesen egy rémálommá változott. Egy hete voltam ott a kedvesemmel, de teljesen meg vagyunk botránkozva. Egyikünknek se a kért fagylaltot hozták ki, és még 100Ft-al többet is kértek, azok után, hogy szólni mertünk ez miatt. Az a legszebb az egészben, hogy véletlenül volt otthon a hűtőben Tescos spanyolmeggy. Kicsit jeges, kicsit gagyi, de olcsó. Hát, amit az Olaszban kaptunk az ezer százalék, hogy ugyan az volt! Szerintem a többi is. Többet a környékére se megyünk!
csapos
kiscsapos_KUKAC_freemail_PONT_hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!