Mikor lesz már végre ÉBRESZTŐ??? -olvasói levél

Ebben az esetben is, mint sok más alkalommal az a város lesz a kedvezményezett, amelyiknek országgyűlési képviselői, városvezetői megfelelően tudnak lobbizni, kiállni városuk érdekeiért.Sajnos, Szombathely ebben a béka feneke alatt teljesít, itt csak egymással tudnak jókat veszekedni a képviselők!/ tisztelet néhány kivétel-nek a legtöbben megfojtanák egymást egy kanál vízben a saját érdekeik eléréséért/ sajnos, szomorú évek elé néz Szombathely,jelentősége egyre csökken, kb.
Celldömölk nívójára hanyatlik, bár Celldömölkön is több fejlődés lesz, hiszen van patrónusa a mostani kormányban!!
Kevés városa van Magyarországnak,ahol ennyire idegen az emberektől az összefogás igénye!!!
Mikor lesz már végre ÉBRESZTŐ???

hidy
bihari_PONT_istvan_KUKAC_freemail_PONT_hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény