Fontosnak tartom Pais Szilvia írását a Kamara Savaria Tomik Pizzicato c. előadásáról, vitaindításra mindenképpen alkalmas.
Érzetem szerint az újságíró dühösen, már-már haraggal érkezett hozzánk a színházba, mondom, érzetem szerint, döntse el, aki olvasta (vagy olvassa), néhol pontatlan, s ahol kritikus, ott általában az, hogy kivel (mivel) van problémája az nem derül ki pontosan.
Ettől eltekintve az írás kapcsán érdemes egy-két kérdést feltenni, másrészt a Kamara Savaria számára minden megjelenési felület segítség arra, hogy kifejthessük (most pl. én), hogy milyen magunknak szabott szabályok szerint próbáljuk működtetni majd (hiszen ősszel nyitunk hivatalosan) ezt a kamaraszínházat.
Pais Szilvia írásában szembeállítja a Kamara Savaria t a Művészetek Házával, ahelyett, hogy párhuzamokat keresne, ha már.
A Művészetek Háza részben befogadó játszóhelyként működik, és szervez előadásokat Szombathelyre. Azaz: nem állít elő produktumot, hanem a rendelkezésére álló közpénzt elvásárolja egy kulturális szupermarketben. Ilyenformán esélye sincs kilépni a megfigyelői státuszból: nem állít ki előadást fesztiválra, nem mutatkozik meg, nem cserél gondolatokat - azaz nem kommunikál. Vásárló (csak vásárló!) egy hatalmas piacon. Egyetértek az újságíróval abban, hogy a program remek ízléssel összeválogatott program, évről évre. Azonban a Művészetek Házában bemutatott produkciók egy, maximum két alkalommal kerülnek bemutatásra, azaz a kiváltságosok szórakozása, fiatalkorút például alig látni, nem részletezem. Másrészt a Szombathelyre érkező előadások mindig VENDÉGelőadások, akár tetszik, akár nem, másik helységben és másik helyiségben készültek, adott közegben élő emberek adott problémáira keresnek megoldást, az itteni közönség mindig csak kukkolni fogja, nézni, hogy hogy csinálják VALAHOL. Ez jó, sőt nagyon jó, akkor, ha a közönség tudja, hogy hogy csinálják nálunk, Szombathelyen. Élnék egy hasonlattal: attól még, hogy gyönyörű herendi porcelán gyűjteményünk van, attól még nem mi vagyunk Herend.
A Kamara Savaria éppen a jó ízlésű válogatás miatt - keresi a kapcsolatot a Művészetek Házával (kisebb-nagyobb sikerrel), bármilyen konstrukcióra kapható, ha az előadást (előadásokat) eredményez. Mint ahogy az összes helyi színházi kezdeményezéssel szándékunkban áll együttműködni, a kapcsolatfelvételen messze túl vagyunk, a tájékoztatást a hivatalos megnyitóval egy időben szeretnénk megtenni.
Elhatározásunk azonban elsősorban az, hogy szombathelyi közegben, lehetőség szerint minél több helyi erőforrás bevonásával előadásokat készítsünk a közönségnek (majdani közönségnek), és játsszuk is az elkészült előadásokat, ahányszor a közönség igényli (reméljük fogja). Legjobb előadásainkat szeretnénk fesztiválokon játszani, cserélni és más város színházaiba eladni. A kulturális szupermarket hasonlatot használva: eladók szeretnénk lenni, nem vevők.
Az előadások létrehozásához a magyar színházi élet első vonalából válogatunk rendezőt és színészt egyaránt. Például Bodó Viktort, akinek rendezéseit az elmúlt három évben a Művészetek Háza is megvásárolta, az ízlésbeli hasonlóság több, mint feltűnő, csak Lovagi M. nem vette észre. Vagy nem akarta. Mégegyszer: a párhuzamok keresése előbbre visz, az egész színház ügyét, érdemes tehát erre figyelni. A Művészetek Háza (és a programja) kell, fontos, nélkülözhetetlen de kevés.
Ezért próbálunk minimális anyagi fedezetből további 45 egész estés előadást produkálni egy évben, lehetőség szerint a drámairodalom veretes darabjaitól a zenés műfajon át egészen a pop-art-ig. Különböző rendezőkkel, különböző és/vagy állandó színészekkel, bízva abban, hogy aki jól érzi magát (és szakmailag is elégedett), az előbb-utóbb visszatalál hozzánk - dolgozni. Aztán pár év múlva kiderül, hogy van e olyan csoport, aki képes egy állandó társulatban működni, és ez egybe esik e a szombathelyi közönség igényével. Elkalandoztam, ez a program öt, de inkább tíz év, a színház érzékeny műfaj, mint tudjuk, és lassú is. Nagy vállalás, kitartás és bátorság kérdése, meg szerencse kérdése. Nem programszervezés, hanem hivatás. S jogos kérdések itt felvethetők: utánozzunk e valamilyen máshol már működő struktúrát, vagy egyedi forma kell a szombathelyi színháznak? Milyen megoldások kellenek, hogy bekerüljünk az országos vérkeringésbe (pályázatok, fesztiválok, stb.). Ki akar (vagy nem akar) segíteni ebben? Hol találjuk, aki akar? Hogy csaljuk be a fiatalokat? Hogy fogják megtudni, hogy nem öltöny kell a színházba, hanem nyitottság, és kíváncsiság? Nem sorolom, ezek fontos kérdések, van még.
Ősszel szeretnénk kinyitni hivatalosan. Addig csereprogramok kialakításán dolgozunk a saját program mellé. Kapcsolatban állunk a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházzal és a tatabányai Jászai Mari Színházzal, előadások cseréje, közös produkciók létrehozása és bemutatása a cél. A két társulat (és a két színház struktúrája) teljesen különböző, az együttműködés azonban mindenkinek jó, az meg, hogy komolyan vesznek minket, az meg nekünk (Szombathelynek) jó. Az első évben jönnek a nálunk is ismert elsőmátégáborosztályból páran zenés darabot csinálni, aztán lesz krimi, lesz Euripidész dráma, és Szekrénymesék gyerekeknek.
Pais Szilvia szegényesnek nevezi a kamaraszínházat, pedig csak puritán. Játékterünk mobil nézőtere variálható, a készülő darabok igényeinek megfelelően. Valóban kevés aranyszínű festéket és még kevesebb bársonyt használtunk a kialakításkor, bízunk a színészek játékában, és ha marad pénz, a díszletek varázsában.
Pais Szilvia újságíró kritikájában királyi többest használ, azt írja, hogy magasabb minőséghez szokTUNK itt Szombathelyen, mi nézők. Kritikáját komolyabban vehetné a készítők csapata, ha az ominózus írás nem hemzsegne a pontatlanságtól, függetlenül a már említett ab ovo haragtól. Tarantino eredeti műve nem eredeti, mert egy színdarab átirata, azaz eredetileg színpadra íródott. Egressy Zoltán műve helyesen Sóska, sültkrumpli, nem pedig. S a Paprika TV is TV Paprika. Továbbá ha valaki színészek kritizálásába bonyolódik, akkor tudnia kell(ene), hogy kit kritizál. (A botrányos meghalási jelenet elkövetője a rendező mellett természetesen Keresztes Tamás, a Katona József színház színésze, a tavalyi év legjobb férfi alakításának tulajdonosa (POSZT, Ledarálnakeltűntem), az idei szarajevói színházi fesztivál legjobb férfiszínésze.)
Nem érdemes belemenni jobban. Reméljük megnyugtathatjuk a kényes ízlésű újságírót: lesz még előadás, sokféle. Görög, meg zenés molnárferenc, meg lesz thriller is, hogy legyen mitől félni. Meg lesz mese a gyerekeknek. Várjuk őt szeretettel, hogy barátkozzon velünk, azzal többre jutunk. Talán a harag is elszáll, vagy idővel kicsi lesz, amolyan kamaraharag.
Dömötör Tamás Kamara Savaria
Vonatkozó cikkünk:
Kutya, szorítás
nélkül: színházpremier, durranás nélkül
