Az én olvasatomban a gyújtogató véletlenszerűen szédölgött a tüntetők közé, nem tervezte azt -olvasói levél

Kedves Tamás!
Valóban ugyanazt a cikket olvastuk, azonban másként értelmezzük. Az én olvasatomban a gyújtogató véletlenszerűen szédölgött a tüntetők közé, nem tervezte azt. A cikk szerint otthon, borozás közben tervelte ki tettét, így a tüntetés nem befolyásolhatta azt!!!

Kedves Tamás! Az MSZP bocsánatkérése jogos és etikus volna, hiszen egy gimnáziumot és annak tanulóit sértették meg akarva, szánt szándékkal!!! Ez a tett bocsánatkérést követel, már persze annál, akinek van gerince és lelkiismerete.
Így úgy gondolom nem szükséges megvédenie az MSZP-t, reagáljanak erre a felvetésre ők maguk!!

gizi89
gizi89_KUKAC_freemail_PONT_hu

Vonatkozó cikkünk:
A gyújtogató is demonstrált!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény