Az az iparos, aki ilyen munkát hagy maga után, kézeltörést érdemel, nem fizetséget (különös tekintettel a burkolásokra). -olvas

Egyre inkább úgy tűnik, az építőiparban az igényes munkavégzés helyett a kifogásoknak, a fő és alvállalkozó egymásra mutogatásának lehetünk tanúi. Javaslom, nézzenek körül az Aréna 8. felújított épületében. Itt nem miliméterekben, hanem centiméterekben, sőt deciméterekben mérhetők a hibák. Az az iparos, aki ilyen munkát hagy maga után, kézeltörést érdemel, nem fizetséget (különös tekintettel a burkolásokra). Ez pedig a fővállalkozó felelőssége. Ha Ő nem elégedett az alvállalkozója munkájával, akkor Ő mi jogon vette fel a pénzt, és adta át így az épületet??
Az igazi vesztes sajnos a megrendelő, aki bosszankodik a kontár munka és a kellemetlenségek miatt.

Blue
Szombathely
bluebearwild_KUKAC_yahoo_PONT_com

Vonatkozó cikkünk:
Alvállalkozók a kivitelező markában építőipari furfang az Aréna 8-nál is

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény