Kicsit erős -olvasói levél

Kicsit elszomorít ez a cikk, sztem erős is. Nem vettem részt ugyan, de Pálhegyi Beust és a fiatalok zömét ismerem. Nem tudom ki írta a cikket, de sokat nem tartok róla. (már elnézést) Nem tudom eldönteni, hogy csak fontoskodni akart-e, vagy csak egyszerűen a rossz indulat beszélt belőle. Lehetne elnézőbb, inkább segítő, jószándékú publicitást érdemeltek volna a fiatalok. Nem rögtön beléjük rúgni egy-két óra leforgása után. Most aztán jókedvvel, lendülettel vághatnak bele a nem egyszerű hivatásukba! Azért én sok sikert kívánok, és ha tudok segíteni, bátran keressetek!

Hege
Körmend
adyhege_KUKAC_freemail_PONT_hu

Vonatkozó cikkünk:
Ikszelt Szombathely diáksereglete Cservék Judit lett a befutó

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény