Nem történt semmi, hiszen ha a birka túlélte volna a nyírást, akkor is a bográcsban végezte volna -olvasói levél

A hagyományokat tisztelni kell. Az, hogy a magyar magyaroknak az állatkínzás a hagyományuk, legfeljebb pechnek mondható. Ennyit tudunk. Nyilván ilyesmivel is meg lehet osztani a közvéleményt - más célja pedig nem nagyon lehet az igazi magyar magyar médiának -, ahogy a kérdésben a Vas Népe már meg is ragadta a kezdeményezést.. Biztos vagyok benne, hogy Szent György ünnepe ürügyén senki nem mer feljelentést tenni. Az igazi magyarok, a hagyományőrzők, ünnepeltek egy kicsit. Nem történt semmi, hiszen ha a birka túlélte volna a nyírást, akkor is a bográcsban végezte volna. Így két legyet sikerült ütni egycsapásra. Volt cirkusz is, meg kenyér is. Ha ünnep, akkor kell egy kis vér, egy kis erőszak. Ezt követeli a nemzet. Volt már rá példa szép számmal az elmúlt hónapokban. A hagyományőrző, művészeti rendezvényekre kilátogató gyerekek meg legalább szokhatják a magyar magyar valóságot. Az állatkínzó művészek és hagyományőrzők éppúgy a magyar magyarság alapvető igényeit elégítik ki, mint a köveket dobáló és gyújtogató magyar magyarok. A törvény elméletileg bünteti az állatkínzást is, és a gyújtogatást is, a gyakorlatban azonban inkább az ellene fellépőket fenyegeti. A gyújtogatóknak és kődobálóknak amnesztia jár, az ellenük fellépőket pedig ideje lenne börtönbe zárni. Ezek a magyar magyarok igényei. Lenézzük Európát, hiszen magyar magyarok vagyunk, megvannak a hagyományaink. És nagyon fel tudunk háborodni, hogy még egy koszos fociebét se rendezhetünk. Pedig mekkora ünnep lenne.

Tisztelettel:
Borossay Béla
belabo_KUKAC_c2_PONT_hu
Budapest

Vonatkozó cikkünk:
Véres dráma a Múzeumfaluban

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény