Antal László
tonibacsi_KUKAC_freemail_PONT_hu
MAGUNKRA MARADTUNK
S a rossz úton, mert minden ellovan,
Felüti fejét a lovam
És megkérdezi, míg szép feje kigyúl:
Hát mi lesz ebből tekintetes úr? (Ady Endre.)
Olvasom a párthíreket, nézem az elképesztő áprilisi felvételeket. 2006-os választások óta zajló és egyre szánalmasabbá és tragikusabbá váló események, megnyilatkozások közepette, ahol gyermekeinkkel a nyakunkban anyázunk és verjük egymást, nem tudom miért, de eszembe jutott egy nemrég megjelent és szép csendesen feledésbe merült hír (bizonyára azért, mert egyik politikai oldal éppen esedékes demagóg szövegéhez sem volt használható):
A belpolitikai egymásnak feszülés miatt csökkent a magyarországi odafigyelés a határon túli magyar közösségekre, a viták a magyar pártok és intézmények energiáját pedig oly mértékben lekötik, hogy ez a befelé fordulást, a magyar politika hatékonyságának csökkenését eredményezi. Csáki Pál és Markó Béla diplomatikus szavait lefordíthatnánk úgy is: abban a mostani hatalomért folyó küzdelem politikai demagógiájában egyik oldalnak, még a magát nemzeti érzékenységűnek aposztrofáló jobb oldalnak sincs szüksége.".
Hát igen! Nem futotta az odafigyelésre. Ránk kívül és belül. Egyik oldalnak sincs szüksége sem a határon túliakra, sem ránk idebent. Pedig, hogy verjük értük egymást! Nem futotta odafigyelésre, mert sok tennivalója akadt a politikai elitnek a megnyert- elvesztett választások előtt és után is! Kellett az idő az ígéretek kiötlésére, a milliárdokat emésztő gigantomán választási kampányra. Mindegy, hogy dübörögtünk vagy szegényedtünk, de ígéretekből mindig és minden oldalról kijutott nekünk. Jutott a további lendületes gazdaság ígéretére-hazugságára, az alacsony adókra, az olcsó gázra, a 14. havi nyugdíj, az olcsó magyar autóra, az álságos bocsánatkérésekre etc. Majd kellett az idő az egyik oldalon a hazugságok magyarázatára, az elképesztő kisstílű ügyetlenkedésre, az átgondolatlan döntésekre majd azok követhetetlen kapkodó korrekcióira, a másik oldalon a kerítésbontásra, a nagygyűlések, demonstrációk megszervezésére, a látványos, fóbiás sztereotip megnyilatkozásokra. Kell az idő együttgondolkodás helyett az egymásra mutogatásra, egymás sértegetésére, feljelentésére, 4-5 évvel ezelőtti ügyek felélesztésére, pitiáner éttermi számlacsalások, lobbi kenőpénzek, korrupciós ügyek egymásra kenésére, a sárdobálásra, a politikai ellenség (nem ellenfél!) rituális lealacsonyítására.
Így aztán nincs idő arra, hogy politikusaink okosan, felelősen (ahogy ez néhány, demokratikus ország parlamentjében szokás) együtt gondolkodjanak; értünk, egészségünkért, az oktatásért, nyugalmasabb, mentális életünkért, gazdagodásunkért (ha szabad még ezt a szót kiejteni!) és a határon kívüliek helyzetéért. Nem jut idő, hogy a szomszédos államokkal (ahol mi magyarok milliónyian élünk, és isszuk ennek keserű levét) tisztázzák gondjainkat. Helyette jönnek az egymást túlszárnyaló, ügyetlen, meggondolatlan, a határon túli magyarok helyzetén csak rontani tudó külpolitikai megnyilatkozások. A demagógia pártfüggetlen! Melyik határmenti állammal vagyunk mi egyáltalán jó viszonyban?
Nem jutott idő, hogy velünk, az állítólagos polgárokkal mint választóikkal, megbízóikkal foglalkozzanak. Mert itt csak egy gondolat és módi létezik: letörölni a másikat a föld színéről. Csak egy szó létezik: NEM. Idő hiányában aztán nincsenek józan, átgondolt mindenki számára érthető, polgárokért felelős országvezetési gondolatok. A kompromisszum, a józan ítélőképesség, a gengleman like ismeretlen fogalom.(Nem vagyok igazságos! A képviselői fizetések emelésének megszavazásakor mindig azonos gomb felé indul minden kéz!)
A hang alpári, kocsmai. Az ország szent helye, a parlament, (amelyben mintha kissé sokan; annyian ülnek, mint a hajdani nagy Magyarország parlamentjében) benne a második világháború végi és az 50-es évek totalitásainak alpári stílusa dívik, Az orális kommunikáció análissá válik. De példaértékű! Gyermekeink politikusainkat idézik. No, nem a szép és nemes gondolatokat. Azok nincsenek. Ez a durva, a másikat rituálisan lealacsonyító parlamenti-politikusi nyelv iskolaudvari és az utcai argóvá vált.
Mi, magyar polgárok pedig megyünk, mint a hajdani Róma proletárja a politikai elit által rendezett gladiátorjátékokra. Mert ez az ország egy nagy-nagy Circus Maximussá vagy Colosseummá vált. Bekapcsolódtunk a politika egyre extatikusabbá váló dance macabr-jába, hagyjuk magunkat belerángatni ebbe a politikai táncpestisbe, ahol nem engedjük a gyermekeinket együtt játszani, gyűlölünk, egymásra köpünk, követ dobálunk, véresre verjük, lélekben gyilkoljuk egymást, üvöltünk, s akár halált is kiáltunk! Gyermekeinkre örökítjük át a gyűlöletet, a utódokat is gyűlölni és gyűlöltetni tanítjuk. Hetediziglen? Mindezt az európai keresztényi vagy az egyetemes humanista szellem nevében? Ha ez így megy tovább, a nagyok példáját követve, már imádkozni sem tudunk együtt, és gyűlöljük azt is( civilt, papot egyaránt), aki ebben részt vesz. A kultúrált országokban még a halálraítélt gyilkosnak is jár a megbánás, az ima és az utolsó kenet joga, ami az 56-os forradalom hőseinek (kommunistáknak és antikommunistáknak, hívőnek és nem hívőnek egyaránt) akkoron nem adatott meg. Kijárna nekik évenként legalább egyszer a közös ima vagy a csendes főhajtás. Hol az egyetlen igaz etikai mérce, a tízparancsolat szelleme? Vagy lealacsonyodunk 56 gyilkosainak erkölcsi színvonalára? Hogy lehet ebben is kettős mércével mérni? A pártokon belül pedig sok-sok pici Robespierre és Danton polgártárs csattogtatja szellemi gijotinját. A pártpolitika és közélet szereplői úgy váltogatják egymást, mint Jancsó Miklós Szegénylegények című filmjében a névnélküli kihallgatók. Nevek, arcok tűnek fel, mire észbe kapunk, már újak álltak a helyükre.
Kit érdeklünk mi szavazók (polgárok!?) határon belül és kívül? Hol van itt bölcs előrelátás, a választási ciklusokon túlmutató politikusi jövőtudat? Valamikor, még a rendszerváltást megelőző időben, már a valamelyest átjárható határok időszakában a Galambos Ireneus felsőőri plébános atya egy alkalommal a TIT szombathelyi székházában arról beszélt, a határokon túli magyarok, főként a fiatalok akkor tartják meg magyarságukat, ha az anyanemzet élete példaértékű mind gazdaságát, politikáját, etikáját tekintve. Hát, azóta nem sok történt! Nem olyan rég, Szlovéniában hasonló gondolatot fogalmazott meg egy lendvai magyar ismerősöm, amikor a fogyatkozó szlovéniai magyarság helyzetéről beszélgettünk.
A magát politikai elitnek nevező réteg ebben a kérdésben sem mutogathat egymásra. Akinek sikerült hatalomra jutni, az számoljon már el végre lelkiismeretével, akinek nem az keresse önmagában, vezetőiben is szerencsétlenkedése, sikertelensége okait, de dolgozzanak már végre, az Isten szerelmére!! Ne felejtsék, hogy megbízóik mi a választók vagyunk. Mi, a határon kívül élők nevében is. Mert a mi zsebünkre megy ez a játék. Senki nem gyakorol kegyet. Ám, ha csak ennyire futja, mint amennyit 16 év alatt egymást váltva, vagy bebetonozva produkáltak, le kellene vonni a következtetést!
Észre kellene már vennünk, határokon kívül és belül, hogy magunkra maradtunk. Bármikor eldobhatnak bennünket. Politikusok nélkül kellene helyrehozni kapcsolatainkat. Szerényen, melldöngető demagógia nélkül, z állampolgári lét gazdag, kultúrált eszköztárával. Ha tudunk, védekezzünk, hogy ne mérgezzen bennünket ez az átkozott légkör. Nem kerülhet szembe apa gyermekével, testvér a testvérével, barát a barátjával, éljen határon kívül vagy belül.. Bebizonyosodott, hogy közélet esztétikai tartalma, bensőséges melege már régóta nem a magyar politikai eliten múlik. Ahogy egy gyönyörű görög film gyermekei éneklik: Az álmot mi álmodjuk, és akkor ébredünk fel, amikor mi akarjuk. Politikus hölgyek és urak fent és lent, ne álmodjanak helyettünk! Az önök dolga csak annyi, hogy biztosítsák álmaink nyugalmát, és segítsenek beteljesülni azokat.
2007. június
Antal László
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
