Válasz Anekdota írására!
Látom nem olvasta ön sem figyelmesen a Melegeknek nincsen Istenük a Szentírás szerinti írásomat.
A Szentírás két nagy könyvből áll. Ószövetség és Újszövetség. A levelemben bemutattam az Ószövetségi törvénykezés melegekre vonatkozó részét, majd mikor Szetey Gábort nem kell megköveznünk, mert az ítélet nem a mi dolgunk mondatokkal folytattam az Újszövetséggel folytattam.
A lényeg az Ószövetségben Isten törvénye kőtáblákra volt írva az Újszövetségben a szív húsába kell, hogy legyen. Magyarán a Te életedben kell megélned Isten igazságát és ez a cselekedeteidben kell, hogy látszódjon. Úgy nem hihetsz Istenben, ha meleg vagy, mert nem az ő igazságában jársz lélekben, hanem a tested kívánságaidban jársz halálban.
Az összes többi idézett törvény szól a Zsido vallásnak, mint a keresztény szemléletnek. Sokan, akik az ószövetséget olvassák egy lepel kerül az arcukra, ahogy Pál fogalmaz és ez a lepel Krisztusban tűnik el. Ezért van egyébként annyi egyház és nézet Magyarországon és a világban, pedig Isten az egy!
Az, hogy az Ószövetség a törvény szigorúságára épít az újszövetség a megbocsátásra szeretetre ez nem jelenti azt, hogy a melegséget el kell fogadni. Isten szereti a bűnös embert, de a bűnt gyűlöli. Bánd meg bűnöd és ne vétkez többé! Ezért kell imádkozni a melegekért is, hogy Isten szabadítsa meg bűnös parázna életvitelüktől.
Gábor
H.Gábor
hory74_KUKAC_freemail_PONT_hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!