Nyugat-túraajánlat: Cambridge, a lángelmék ódon szülővárosa

Itt esett Newton fejére a gravitációelméletet kipattintó alma, öntött fel garatra oly sokszor a pernahajder Byron, s kötött ki újságírónk.

London vonzó metropolisz – e sorok írója szerint jóval inkább, mint a túlajnározott francia főváros –, de ha már egyszer az életben idáig eljutunk, és időnk is van félrerakva, mindenképpen fontoljuk meg, hogy egy nap erejéig ne induljunk-e felfedező útra az atomizált nyüzsgéstől kicsivel távolabbra – mondjuk északkeleti irányban nyolcvan kilométerre, ahol az imádnivaló Cambridge hever. Ezt a londoni Kings Cross állomástól egy egy napra szóló 17 fontos (5700 forint) retúrjeggyel, negyvenöt percnyi vonatozással kényelmesen el tudjuk érni, és örökké áldani fogjuk helyes döntésünket.

Nincs ember, akinek ne a nyolcszáz évre visszanyúló egyetemi múlt jutna eszébe az egyébként nagyjából Szombathelynek megfelelő számú lakosságot – de köztük mintegy 22 ezer hallgatót – tömörítő város nevének említésekor: a University Of Cambridge az angol elitegyetem, a világranglistán a Harvard és a Stanford után következik, a legnagyobb tudósok, írók, államférfiak végeztek itt Darwintól Károly Hercegig. Összesen 82 Nobel-díjast termelt ki magából az intézmény, meg a mai labdarúgás első szabályait (akkor, amikor idehaza Petőfi éppen azzal paprikázta a közhangulatot, hogy itt az idő, válasszatok).

Orosz kémek is koptatták itt a padot
A leghíresebb épületek minden kétséget kizáróan a cipőtalppal érinteni tilos gyeptengereken roskadozó, hatalmas college-ek. Harmincegy van belőlük, és azért nem használtunk rájuk magyar megfelelőt, mert nem is létezik: egyfajta szakkollégiumot értünk alattuk, az egyetem kiegészítő képzést nyújtó háttérintézményeit, amiket még a középkorban alapítottak – nemhiába tekintik őket a brit oktatási rendszer büszkeségének –, és autonóm önkormányzattal rendelkeznek. Mind közül a leggazdagabb a Trinity College, aminek még VIII. Henrik adományozott egy valag földet, és aminek szökőkútjánál maga Lord Byron itta magát csaprészegre pár évszázaddal később.

Érdemes még megjegyeznünk a St John’s és a tiszteletet parancsoló formákkal felruházott King’s College nevét is; utóbbi gótikus kápolnáját harminc hosszadalmas évig építették – mire elkészült, már divatjamúlt volt –, s az a szóbeszéd járja, hogy Hitler azért nem volt hajlandó lebombázni, mert túlságosan tetszett neki. Beléjük mindenképpen érdemes betérnünk, ha időnk nem szorongat.

Tanuljunk meg nem rohanni
Márpedig nem fog, mert Cambridge-ben járva-kelve nehezen állunk ellen annak, hogy ösztönszerűen magunkra öltsük a város sehova sem siető ritmusát, ami az utolsó folyómenti ösvényen is érzékelteti hatását.

Hogy ez a minden apró szegletben tapintható higgadtság egyenes ági leszármazottja-e a munkahelyi megrovást is elnyújtott udvariaskodással kezdő angol attitűdnek, nem tudni, de az tény, hogy tapló viselkedési módozatokhoz szokott lelkemre egy zen szerzetes nyugalma szállt, amikor egy hatalmas zöldterület szélén megállva idősebb úr fordult oda hozzám afelől érdeklődni, hogy eltévedtem-e, mert ha igen, akkor készséggel segít. (Jó reggelt Magyarország, a viselkedésünkre is ráférne egy reform, ugye-e).

A baleset fogalma ismeretlen számukra?
Az okok keresését folytathatjuk a közlekedési morál számba vételével, Cambridge-ben ugyanis eleve sok az autómentes övezet, már csak a keskeny utcák miatt is, a lakosság javarésze a pedál power-t alkalmazva biciklin gurulgat dolgára - mondani sem kell, egymást mindig előzékenyen elengedve. Az autósok pedig anyánk helyett anyánkként figyelnek ránk: elég csak elbambulni az út szélén, és ocsúdásunkkor azon kaphatjuk magunkat, hogy egy négykerekű átkelésünkre vár, még ha neki is van elsőbbsége.

Időérzetünk elváltozására rájátszik még a sok apró, gyermekkori mesedélutánokról a Futrinka utcára emlékeztető házikó – az ablakok újabb rácsodálkozásunkra sehol nincsenek elfüggönyözve, mivel a lakók nem feltételezik, hogy bárki is az ő privát szférájukban akarna matatni –, valamint a várost keresztülszelő Cam folyón űzhető kellemes és kihagyhatatlan időtöltés, a punting, ami tulajdonképpen a velencei gondolázás brit változatának felel meg. Nyugalom a fejekben, barnasör a sarkon, mandarinréce a folyón - hát mi kéne még, ha volna?

Mindenesetre ha Ön e röpke beszámolóval nem éri be, kérjük, keresse fel legközelebbi utazási irodáját.)

További nyugat túraajánlatok:
Vörösboros Pinka-túra a felsőcsatári szurdokban
Párizs: a roppanó baguette szabadelvű birodalmában
Méneslátogatás terepjáróval vagy gyalog
A borok fellegvára, Eger
Egy boros hétvége Villányban, és egy fürdés Harkányban
Keleten a helyzet...
A Káli-medence

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Nyugat-túra