600 méter magasan, egy szikla szélén fotózni a gyerekedet – NEM MENŐ

A család egyszerűen a szikla szélére „helyezte” a babát, majd mindenki hátrébb lépett a jó fotó érdekében.

Ilyen lenne az, ha a szülő büszke gyermekére és lelkes fotós is egyszerre? A kép nem túl bíztató, legalábbis a baba életét illetően, hiszen valljuk be, azért nem teljesen normális és veszélytelen dolog a 600 méter magas norvég szikla szélén elkészíteni azt a bizonyos örök emléket a család legifjabb tagjáról.

Az ominózus babafotózás
www.dailymail.co.uk

Ahogy a képen is látszik, a kicsi mit sem sejtve, rózsaszín szettjében nagy nyugodtan mászik a fotós felé, csak éppen azzal nincs tisztában, hogy egy jobbos kanyar az életébe is kerülhet. És látva, hogy a legközelebbi családtag is egy-két méterre van tőle, nem lehetünk olyan nyugodtak.

A fotót egy, a közelben túrázó férfi készítette az első sokk után. Gyanútlanul üldögélt 11 éves lányával, a kilátásban gyönyörködve, amikor megpillantotta a nem mindennapi családi fotózást. Később elmondta, akkor figyelt fel az eseményekre, amikor az anyuka a szikla szélére tette a babát, majd hátrébb lépett a jó kép érdekében. A megrémült férfi kattintott egyet a bizarr családi programról, majd úgy döntött maga is odamegy és felvilágosítja a szülőket, hogy amit tesznek, az nem túl felelősségteljes dolog. A kép azóta már bejárta a norvég sajtót, majd internetet is, mindenhol felháborodást keltve.

A Szószék-szikla az egyik legnépszerűbb természeti látványosság
www.dailymail.co.uk

A norvég Szószék-szikla az egyik legnépszerűbb turistalátványosság és egyben üdülőhely is, hisz a táj és a hegyről a kilátás is lélegzetelállító. Tavaly egy spanyol turista vesztette itt életét, amikor szelfizés közben a mélybe zuhant. A helyi hatóságok figyelmeztetnek mindenkit, hogy a hely gyönyörű, de annál veszélyesebb, de amint a Daily Mailnek is elmondták, nem áraszthatják el a környéket táblákkal, amik arra figyelmeztetnek, hogy ne tedd ki a gyereked a sziklák szélére.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ajánló