Faluriport sorozatunk újabb kiszemeltje s Szombathelytől alig 18 kilométerre található Felsőcsatár csendes hely. Az a fajta falu, ahol az ember egy idő után kezdi észre venni a kisebb dolgokat is. A felújított régi házakat, a szabadon kapirgáló tyúkokat, az udvarok és kertek sajátos dekorációit, vagy éppen azt, hogy a temetőben a sírok gondozásához szükséges öntözőkannák, kapák és gereblyék egy helyen, szépen sorba rakva várják a használóikat.
Mi ezúttal a szennyvíztelep miatt érkeztünk. Az ott élők kerestek meg minket, akik szerint a helyzet a korábbi cikkünk 
Valami bűzlik Felsőcsatáron: Túlterhelt a szennyvíztelep, a cumigyár is besegít, a hatóságok szerint viszont a Pinka vize jó July 01. 07:05 óta sem javult, sőt, ha lehet, még rosszabb lett. A telep környékén forgattunk, közben pedig arra is kíváncsiak voltunk, milyen az élet néhány utcával odébb.
A falu, ahol épül az út, de nem mindenhol lehet gyalogolni
A településen éppen több helyen is útfelújítás zajlik. A munkákból első ránézésre az látszik, hogy nem csak az úttest kap figyelmet: ahol szükséges, szegélyköveket is építenek, az egyik utcában még a házak kocsibeállóit is leaszfaltozták.
Egy másik helyen egy korábban terméskővel kirakott részt bontottak meg, majd a köveket úgy rakták vissza, hogy megfelelő lejtést adjanak az új út mellett. Nem kell közlekedési mérnöknek lenni ahhoz, hogy feltűnjön: itt gondoltak arra is, mi történik az út szélén.
Járda azonban nincs mindenhol. Ez különösen az iskola környékén érdekes, hiszen a település nem csak megmaradni látszik, hanem fiatalodik is. Több helyi szerint egyre több fiatal költözik ki, sokan már gyerekekkel.
Mi is láttuk, hogy egy külső programra induló gyerekcsoport a tanáraival együtt az úttesten közlekedett. Nem azért, mert vakmerőek voltak, hanem mert azon a szakaszon egyszerűen nincs végig járda.
Egyébként óvoda is van, ahogy foci is.
Ausztria közel van, a falu pedig él
Felsőcsatár közvetlenül az osztrák határ mellett fekszik, így nem meglepő, hogy a helyiek közül sokan Ausztriában dolgoznak. A határ közelsége a település mindennapjainak része, miközben maga a falu megőrzött valamit abból a hangulatból, amit az ember egy régi határ menti településtől vár.
Régi házak sorakoznak az utcákon, és ezek közül több szépen fel is lett újítva. A régi és az új nem feltétlenül zavarják egymást: az egyik ház mellett már egy újabb építésű otthon áll, a másik udvaron még tyúkok járkálnak szabadon.
Akadnak egészen sajátos részletek is. Egyik helyen egy kisméretű szarvas áll őrséget, máshol egy nemzetiszínű talicska kapott dekorációs szerepet egy mókus társaságában. Egy nagy fakapun pedig egy Nagy-Magyarország térkép kapott helyet, a történelmi vármegyékkel együtt.
A község közepén megtaláltuk Csatári József mellszobrát, a focipályát pedig nehéz lett volna kihagyni. A futball itt láthatóan nem egyszerűen egy sportpályát jelent, hanem a közösségi élet egyik része.
A tűzoltószertár sem maradt ki a sétából: az épület falát egy nagyobb falfestmény díszíti.
A Pinka szurdok és a bezárt ajtók
A település egyik legszebb része a Pinka szurdok, amely a Vas-hegy lábánál húzódik. A patak Ausztria felől érkezik, majd egy romantikus, katlanszerű völgyben halad tovább a falu mellett.
A régi malmot ezúttal nem tudtuk megnézni, az ugyanis magántulajdonban van. A település másik ismert látványossága, a Vas-hegy tetején álló kápolnához viszont eljutottunk, igaz, az ajtó zárva volt. Ahogy a falu templomáé is.
A Szent Miklós-templom így csak kívülről mutatta meg magát nekünk. Ettől még a település története több ponton is ott van az utcákon, a régi épületeken és az emléktáblákon.
A községházán közben éppen dolgoztak. Az egyik munkás egy sittledobón keresztül küldte lefelé a tetőről a törmeléket. Amikor meglátta, hogy fotózunk, számonkérte, mit csinálunk. Mondtuk, hogy újságírók vagyunk, erre inkább eltűnt. Azért az kérdés, hogy a turistáknak is ugyanígy lekiabálnak, mindenesetre nem ez volt a nap legbarátságosabb találkozása.
Felsőcsatár nem csak a bűzről szól
A szennyvíztelep problémája ettől persze nem lett kisebb. A környéken élők továbbra is azt mondják, hogy a szaghatás mindennapos probléma, és szerintük az elmúlt időszakban sem történt olyan változás, amely érdemben javított volna a helyzeten, de erről majd egy másik cikkben.
De néhány utcával odébb már egészen más képet látni. Egy határ menti faluét, amelynek vannak gondjai, de közben működik benne iskola és óvoda, fontos a sport, sokan dolgoznak a határ túloldalán, fiatal családok költöznek ide, a régi házak egy részét felújítják, akárcsak a település úthálózatának egy részét.
És közben ott van a Pinka, a Vas-hegy, a régi malom, a kápolna, a templom, a temető gondosan sorba állított szerszámai, a tűzoltószertár festménye és egy rakás olyan apróság, amit csak akkor vesz észre az ember, ha nem csak átrobog a falun.
Felsőcsatár tehát nem csak a szennyvíztelep szagáról szól, csak éppen a szennyvíztelep szagát nehéz nem észrevenni.
Felsőcsatár rövid története
Felsőcsatár a Pinka mentén, közvetlenül az osztrák határ mellett fekszik, Szombathelytől mintegy 18 kilométerre. A település nevét 1244-ben említik először írásban, a „Csatár” név pedig a pajzskészítőkre utalhat. A környék már jóval korábban lakott volt: a Vas-hegy és a közeli erdők régészeti emlékei között római kor előtti és római kori halomsírok is találhatók.
A középkorban több birtokos családhoz is tartozott, a 16. században pedig a török hadjáratok és a háborúk sem kerülték el. Az elnéptelenedett területre a Batthyányak horvát telepeseket hoztak, így a horvát nemzetiségi örökség évszázadokon át meghatározta a falu életét.
A település Alsó- és Felsőcsatárként külön is szerepelt, majd 1933-ban egyesítették őket. A térségben jelentős volt a szőlőművelés és a bányászat: 1952-ben itt indult meg az ország egyetlen talkumbányászata, amely 1996-ig működött.
A Pinka partján álló malom története legalább a 16. századig nyúlik vissza, és 1927-től a falu villamosenergia-ellátásában is szerepet kapott. Felsőcsatár 1921-ben rövid időre Ausztriához került volna, de a helyiek tiltakozása után 1923-ban ismét Magyarországhoz csatolták.
A település ma is őrzi határ menti és horvát örökségét, miközben a mindennapokban egyre inkább a Szombathelyhez és Ausztriához kapcsolódó ingázás, valamint az újonnan beköltöző fiatal családok alakítják a faluképet.
