Hiába van remek, napos, meleg idő, Csempeszkopácson nem találunk kint a szabadban egyetlen embert sem. Jó ideje bolyongunk pedig az utcákon, azt szeretnénk megkérdezni a helybeliektől, hogy mi a véleményük arról a tévéműsorról, amelyben szóba hozták az ő falujuk nevét is. Vajon megbántotta, vagy inkább megmosolyogtatta őket az a néhány mondat, ami elhangzott róluk? Csempeszkopács ugyanis egy-két hete akárhogy is, de végérvényesen híres településsé lépett elő. Vagy még híresebb lett, mint eddig volt. S nemcsak a mi régiónkban ám, hanem országosan is!
A falut ugyanis nemrégiben nem várt, de annál nagyobb megtiszteltetés érte: beleszerkesztették a köztelevízió népszerű kvízjátékába. Feladvány lett belőle. Ráadásul nem holmi elcsépelt, unásig unt feladvány, hanem döbbentő, igazán elgondolkodtató, valódi rejtvény. A műsorvezető ugyanis röviden, határozottan azt a fogas kérdést szegezte neki az aktuális versenyzőnek, hogy Csempeszkopács vajon hegy, vagy község. Meg is hőkölt a versenyző nyomban, s nemhogy kapásból, de némi tépelődés után sem találta a megfelelő választ. Beletelt egy kis időbe, amíg - a műsorvezető segítségével - kisütötte, hogy település lesz az a Csempeszkopács, nem hegy.
Kutyák, macskák, emuk, lovak
De vajon sértő-e ez a kérdés, vagy nem? Vajon helyénvaló-e egy falunevet így felhasználni egy vetélkedőben, vagy nem? (A kvízjáték egy másik adásában a szintén vasi Chernelházadamonyáról azt kérdezték, hogy valóságos, vagy kitalált település-e.) A kívülálló nyugodtan mondhatja, hogy nem sértő, sokkal inkább szeretetteljes ez a kérdés, nincsen vele semmi baj a világon. Na de hogyan vélekednek maguk az érintettek?
Sajnos ezt még mindig nem tudjuk, mert továbbra sincs egyetlen teremtett lélek se a csempeszkopácsi utcákon. Amerre csak járunk, takaros, de néptelen udvarú házakat látunk, senki nem könyököl az ablakokban, a polgármesteri hivatal zárva, a kocsma csak délután nyit ki, de üres az országos hírű, a XIII. században épített román stílusú templom környéke is. Mindenféle állatok, kutyák, macskák, lovak, de még emuk is feltűnnek a közelünkben, de élő ember egy se.
Egyszer aztán mégiscsak ránk mosolyog a szerencse, egy portáról előbukkan egy idős férfi, éppen a vendégét kíséri az autójához. Nem bánja, hogy kicsit később megszólítjuk, szívesen beszélget velünk. Nem, azt mondja, nem látta azt a tévéműsort, amelyről kérdezzük, de még a szomszédaitól se hallott róla egy szót sem. Amúgy meg Csempeszkopács tényleg elég furcsa falunév, folytatja a bácsi, úgyhogy nincs abban semmi különös, hogy a tévések feladták rejtvénynek.
Álmélkodó hivatalnokok
Egyszer neki sem akarták elhinni, pedig magyar emberek voltak, hogy létezik ilyen nevű település. Budapesten intézte valamilyen fontos ügyét, s amikor Csempeszkopácsot nevezte meg lakhelyeként, az összes hivatalnok végtelenül elálmélkodott. Csempeszkopács?, kérdezgették. Hát ilyen nevű falu is van ebben az országban? Nem akarták elhinni az istennek sem. Eldöcögünk egy darabig a régi histórián, aztán elbúcsúzunk a barátságos úrtól, mindnyájan megyünk a magunk dolgára.
Nekünk újabb hosszadalmas ődöngés jut osztályrészül, mígnem - afféle jutalomként - sikerül összefutnunk a falugondnokkal. A középkorú, munkásruhás férfitól - aki ugyanolyan készségesnek bizonyul, mint az előbbi bácsi - először is azt kérdezzük, hogy hová lettek az emberek a mintegy háromszáz lelkes faluból. Vajon hol bujkálnak?
Hát hol lennének?, kérdez vissza mosolyogva a gondnok. Dolgozik mindenki, aki csak tud. A legtöbben Szombathelyre, néhányan meg ide a közelbe, Vasszécsenybe járnak munkába. Ezek szerint Csempeszkopácson nem nagyon van munkalehetőség, állapítjuk meg okosan a nyilvánvaló tényvalóságot. Hát, nemigen, bólint a gondnok. S hányan lehetnek munka nélkül? Hát, akadnak egypáran, mondja a dolgozó, s mi megelégszünk ennyivel is, értünk a szóból.
Látnivalók
Aztán már nem kertelünk tovább, szigorúan rátérünk a televíziós vetélkedő taglalására. Érdekes módon a falu gondnoka se hallotta még csak hírét sem a műsornak, de így, utólag értesülve róla sem találja bántónak azt a kérdést, hogy Csempeszkopács hegy-e, vagy település. Furcsának furcsa, mondja, de nincs vele különösebb baj. Ezzel befejezettnek is nyilvánítjuk a tévévitát, aztán a gondnok azt javasolja, hogy nézzük meg a falu nevezetességeit, ha már erre járunk.
A templomon már túlvagyunk, valljuk meg az igazsághoz híven, de ezt a világért sem azért mondjuk, mert nem fűlik a fogunk az egyéb látnivalók felkereséséhez. Nem baj, így a gondnok, ott van még a kastély meg a legújabb nevezetesség, a felújított bakterház. Azokat is érdemes megnézni. Bakterház mint új nevezetesség?, nézünk nagyot, s meredünk erősen érdeklődve a falugondozóra. Hát ezt meg hogy kell érteni?
Úgy, tudjuk meg nyomban, hogy a falu vezetői nem olyan régen elhatározták, hogy pályázati pénzből kitataroztatják, sőt, újjáépíttetik a valamikori Szombathely-Rum vonal mellett romosodó bakterházat, afféle vasúti emlékhelyként. S a munkák már be is fejeződtek, s a kicsinosított bakterházat nemsokára maga az államtitkár, V. Németh Zsolt avatja fel. Nekünk ennél több nem is kell egyáltalán, már indulunk is.
A vasutas nem zuhanyozhatott
A XVI. században késő reneszánsz stílusban épült Balogh-kastélyban kezdünk, fürgén, de azért jó alaposan szemügyre vesszük a helytörténeti kiállítást, a Károly-emlékszobát, Ferencz Károly ásvány- és kőzetgyűjteményét, Afrika-emlékeit, s preparátumait, aztán felajzottan szaladunk a bakterházba. Valahogyan az jobban izgat bennünket, talán azért, mert a mostani különös korszak nevezetessége. S nem is csalódunk a várakozásunkban.
Kívülről is fess a házacska, de belülről szemlélve is elsőrangú. Az embernek az a benyomása támad, hogy a bakternak kitűnően mehetett a sora, hiszen a kisebb helyiségben jóféle kemence és mosogató állt a rendelkezésére, melegéről tekintélyes cserépkályha gondoskodott, így aztán a nagyobb szobában kényelmesen, megelégedetten tölthette az idejét. Ha pedig tisztálkodni támadt kedve, bevehette magát az aprócska fürdőszoba tusolófülkéjébe, s - a makulátlannak tetsző angol vécét használva - itt végezhette a szükségét is.
Persze a vasutas nem zuhanyozhatott, s nem is könnyíthetett magán ebben a helyiségben, adja tudtunkra hamar a mi kalauzunk, mert azt - amolyan uniós előírásként - utólag toldották a házhoz. Mindenesetre abban azért megállapodunk, hogy a bakter akkor is vígan volt itt, nem panaszkodhatott egyáltalán. Pár percig még bámészkodunk, s irigykedünk az egykori bakterra, aztán irántunk tanúsított jóságát megköszönve elbúcsúzunk a gondnoktól. Egyenesen a vegyesboltba tartunk, mert mintha emberi mozgolódást látnánk a bejárata közelében.
Nincs idő tévét nézni
S úgy is van, éppen árut hozott a szállító, de néhány vásárló is akad az üzletben. Illedelmesen engedélyt kérünk a szólásra, s azonnal elő is hozakodunk a magunk tévétörténetével. A társaság tagjai udvariasan végighallgatnak bennünket, aztán egykettőre kiderül, hogy egyedül a boltvezető asszony látta a műsort. A többiek még csak nem is hallottak róla soha - azt mondják, nincs idejük tévét nézni -, éppen ezért kíváncsian várják a vezető véleményét.
S a csinos, fiatal asszony is úgy látja, hogy nincs különösebb kivetnivaló, bántó él abban a kérdésben, hogy Csempeszkopács falu-e, vagy hegy. Legfeljebb furcsán hangzik egy kicsit. A jelenlévők alaposan meghányják-vetik a hallottakat, aztán egyöntetűen rábólintanak a vezető mondandójára. Igen, egy kicsit furcsa a kérdés, mondják, de semmi több. Csak furcsa. Ennyiben maradunk.
