A települést először 1336-ban Medus néven említik, neve pedig az ősi magyar med főnévből származik, és száraz, időszakos vízfolyást jelent, ami mára annyiban módosult, hogy kicsit sem száraz vagy időszakos a falut kettészelő kis patak, a Medves.
Jobbára kisnemesi község volt, 1361-ben Gasztoni Zelles Balázs birtokához tartozott, ezekre az időkre vezethető vissza a "nemes" előtag. 1427-ben már Medwes néven szerepel a feljegyzésekben, ekkor részben kisnemesi birtok, részben a németújvári vár uradalmához tartozott.
A Gersei Pető család 1464-ben szerzett itt birtokot, majd a 16. században többek közt a Batthyány-család is feliratkozott a "tulajdoni lapra". Az akkori Nemesmedves lakói 1763-ban becsatlakoztak a nyugat-dunántúli parasztfelkelésbe.
Az első népszámlálásra 1787-ig kellett várniuk az itt élőknek, ekkor első ízben II. József rendelte el ezt az intézkedést, és végül 166 lakost jegyezhettek fel a faluban, a többségük német anyanyelvű volt.
A korabeli írások három falut említenek a térségben, Kis, Nagy és Nemes Medvest, ebből az első kettő ura gróf Batthyány volt, míg utóbbit több földesúr birtokolta. A földek nem voltak túlzottan termékenyek, de jó legelői voltak és a dombokon szőlőt termesztettek, amiből jó bor készült. A települést ma is körbevevő erdő fáit tűzifának és építési alapanyagnak is használták.
Vas vármegye monográfiája szerint ekkortájt Nemes-Kis-Medvesen 73 ház állt, 340 németajkú, római katolikus és ágostai evangélikus lakossal, a birtokos pedig gróf Batthyány Zsigmond volt.
A mára 23 fősre zsugorodott kis faluban 1907-ben még 407-en éltek, főleg svábok és működött itt iskola, kocsma, valamint tűzoltószertár is. Trianon után a németújvári járás egyetlen Magyarországon marad települése lett.
Bár az új államhatár szétszabdalta a korábbi Vas vármegyei járást, a lakosok fenntartották a kapcsolatot a már Ausztriához tartozó Németújvárral és Zsámánddal. A falu sorvadását a felszabadító/megszálló szovjet csapatok és az utánuk megjelenő magyar kommunista rezsim hozták el.
1945. április 4.
Hivatalosan a szovjet csapatok 1944. szeptember 23-án, Battonyánál léptek be Magyarország területére, s miután kiűzték a németeket, 1945. április 4-én, Nemesmedvesnél értek véget a harcok. A valóságban azonban április 11-12. környékén még bőszen ropogtak a fegyverek a falu környékén.
1985-ben a "felszabadulás" mementójaként egy T-34-es harckocsi érkezett Nemesmedves főterére, ami mai is a talapzatán állva várja a turistákat, igaz ma már nem tartanak itt felszabadulás-napi ünnepségeket.
De nem a tank az egyetlen látványosság a térségben, hiszen a T-34-es tőszomszédságában található az a kopjafa-erdő, amelyet Magyarország megyéi ajánlottak fel, és a velemi alkotótábor fafaragói készítettek el. A főtéri szentháromságot a harangláb teszi teljessé, és bár első olvasatra káosznak tűnhet ez az "emlékezet-halmozás", de jól mutatja hazánk történelmi viszonyait.
A szimbolikáknak itt még nincs vége, hiszen a tankkal szemben található a Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, amibe nem tudjuk nem belelátni a háború és a kultúra szembenállását. És, ha már a harckocsit választottuk tájékozódási pontnak, akkor a rendezői jobbon ligetes park, padokkal és esőbeállóval, a rendezői balon pedig egy kis kápolna található.
Bár Nemesmedvest a szó klasszikus értelmében nem tudjuk körbesétálni, mert egy főút és annak leágazásai alkotják, mégis megéri bolyongani egy kicsit a már-már Ausztriát idéző környezetben. A házak vagy újak, vagy felújítottak, a csirkék bármikor elénk szaladhatnak, a bárányok pedig csak akkor hallgatnak, ha némi csemegével lekenyerezzük őket.
A régi temető gondozott, de a sírkövek némelyike már ledőlt. Innen nem messze találjuk az egykori határőrlaktanyát, amit viszont benőtt már a gaz, a kapun és a kerítésen sárga tábla figyelmeztet bennünket, hogy kutyával és fegyverrel őrzött terület, de ennek valóságtartalmát inkább nem ellenőriztük.
Nemesmedves egy stressztől - és helyenként térerőtől is - mentes kis zöld völgyzug, ahová bármelyik hétvégén jól eshet elmenekülni.