Az oroszok felmentették Donald Kacsát

Most már nem esik tiltás alá, egy náci ellenes Disney rajzfilm félreértése miatt került feketelistára.

Rehabilitálta Donald Kacsát a kamcsatkai legfelsőbb bíróság, a döntés értelmében már nem minősül szélsőséges karakternek. A döntés alapja egy 2010-es intézkedés volt, amikor az orosz bíróság több nácigyanús videót betiltott. Ezek közé esett egy 1942-es Walt Disney propagandarajzfilm is, a Der Führer's Face, amiben valóban Donald Kacsa a főszereplő.

Ezzel a plakáttal reklámozták annak idején a rajzfilmet
Nyugat.hu

A rajzfilmben Donald Kacsa egy hithű náci gyári munkás, aki reggel négykor kel egy kakukkos órára, miközben odakint menetelnek a tengelyhatalmak vezetői és nagy náci politikusok, a zenekart Göbbels, Himmlet, Tódzsó Hideki, Göring és Mussolini alkotja.

Donald ezután fűrészel magának egy szelet kenyeret, kávét főz egy széfben őrzött kávébabból, majd reggeli olvasmányként a Mein Kampfot bújja. Aztán elindul a gyárba, ahol rengeteg a munka, majd idegösszeomlást is kap.

A végén természetesen kiderül, hogy az egész csak egy rossz álom volt, Donald pedig összecsókolgatja a Szabadság-szobor kicsinyített mását.

A rajzfilm hatalmas siker volt, nem véletlenül. A legapróbb részletben is gúnyolja a nácik világképét, a gyári jelenet pedig egyértelmű tisztelgés Chaplin Modern idők című filmje előtt. A 15. Oscar díjátadón megnyerte a legjobb rajzfilmnek járó díjat is, de a Disney a második világháború után igyekezett eltüntetni a filmet, pont az oroszokéhoz hasonló félreértések elkerülése miatt. Végül 2004-ben hozták forgalomba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ajánló