Egy híján száz a Körmendtől

A vasi kosarasok továbbra is magabiztos formát mutatnak az edzőmeccseken.

60 éves jubileumát ünnepli a Fürstenfeld Phanters. Az évfordulót ünnepelve pedig tornát szerveztek a "párducok". Vendégül látva az Egis Körmendet, az Oberwart Gunnerst és a Zepter Viennát is. A vasiak az első nap az osztrák Bundesliga ezüstérmesével mérkőztek meg.

Teo Cizmic csapatából két magyar játékos hiányzott. Doktor Péter és Sömenek Martin is sérülés miatt nem tudott pályára lépni.

A Körmend kezdett jobban, és egy pillanatnyi megingást leszámítva végig vezetett is az első félidőben. Igaz, ekkor még nem nyugodhattak meg Ferencz Csabáék, mert ott loholt a nyakukon a bécsi rivális. A félidőben 37-39 állt az eredményjelzőn.

A szünet után aztán nagyot változott a játék képe. A harmadik negyed derekáig tartották magukat az osztrákok, aztán a hajrára szép lassan elhúztak a vasiak. Az utolsó felvonásnak 54-70-ről vágtak neki a csapatok. A végére teljesen elkészült erejével a BC Vienna, így a körmendieknél a fiatalok is lehetőséget kaptak. Az MTE egyre nagyobb előnyre tett szert, és végül egy híján harminccal nyert, és bejutott a másnapi döntőbe.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ajánló