Emlékeznek még arra a jelenetre az Aki legyőzte Al Caponét című filmből, amikor a Kevin Costner vezette nyomozócsoport első sikeres akciója után a rettegett maffiafőnök a kerekasztalnál baseballütővel nyomatékosítja érveit alvezérei közül annak a fején, aki szerinte a leginkább felelős a fiaskóért? Nos, hasonló jelenet (csak vér és agyvelő nélkül) van a Savaria Mozi heti másik premierjében, Krízispont-ban is. Itt is decensen visszafogott problémakezelő párbeszéd után, végtelenül udvariasan adják elő - nem chicagói gengszterek, hanem egy Wall Street-i irodaházban dolgozó arany nyakkendőtűs és kiskosztümös bankárok, bankárnők és brókerek.
A film maga a 2008 októberében berobbant (egyesek szerint inkább csak nyilvánvalóvá vált) pénzügyi világválság kezdete előtti napon és éjszakán. Az akkori eseményekhez hasonlatosan a színtér egy befektetési bankház. Ahol a sztori nyitó jelenetében éppen nagyszabású elbocsátás, amolyan elegáns mészárszék működik éppen. Ennek esik áldozatul a film egyik jó ideig legrokonszenvesebbnek ábrázolt karaktere, a Stanley Tucci által alakított kockázatelemzési kisfőnök.
Világgazdasági Domino day - újratöltve
Amikor személyes holmijával a hóna alatt a lifthez kísérik a biztonságiak, egy pendrive-on az őt búcsúztató két beosztottjára hagyományozza aktuális munkáját. Egyben figyelmezteti őket, hogy annak tartalmával nagyon vigyázzanak. Peter nevű lelkiismeretes kollégája a hivatali idő végén elő is veszi a számításokat. És a következő órákban elszabaduló pokoli tempójú kríziskezeléssel kezdetét veszi az utóbbi évek filmes kamarajátékainak talán legizgalmasabbja...
Amint a fiatal és törekvő bróker ráébred, hogy a számítások bizony az amerikai pénzügyi piac és közvetve a világgazdaság küszöbön teljes összeomlását jelentő adatokat és trendet modellezik, riasztja a törzshelyeik egyikén mulatozó és anekdotázgató közvetlen főnökét ( Paul Bettany). Az meg azonnal visszahívja az irodába a részleget vezető tapasztalt öreg rókát, az éppen hőn szeretett kutyáját egy állatorvosi rendelőben elaltató Kevin Spaceyt. Felpörög a problémamegoldás kockázatelemzőéknél...
A monitorokon vibráló számsorokból és grafikonokból hamarosan világossá válik, hogy a kérdés biztosan nem lesz kezelhető részlegvezetői szinteken. Az alternatívák és a cég tőzsdei nyitásra kidolgozandó új stratégiájának megvitatásába egyre magasabb polcokra kinevezett vezetőket vonnak be (az ártatlan képű Simon „Mentalista” Baker és a Zaklatás-ban látott törtető karakterét két évtizednyi szarkalábbal érettebben és keserűbben elővezető Demy Moore).
A tőkés gazdaság működése - rövid kurzus, nem Sztálin-módra
Gyanútlan mozinézőnek úgy tűnhet: a tét csupán annyi, hogyan lehet minél kisebb anyagi veszteséggel és a piac, valamint a befektetők felé minél kisebb bizalomvesztéssel megúszni a már nem elhárítható, a természeti katasztrófák részvétlenségével közelítő pénzügyi apokalipszist (ha valakinek túlzásnak tűnik a kifejezés, kérdezze meg ugyanerről most a görögöket). Csakhogy az igazgatótanács összehívása és főként annak a Csillagok háborúja Sötét Nagyurának érkezéséhez hasonlítóan felvezetett elnöke ( Jeremy Irons zseniális alakítása) megérkezése után hamarosan kiderül: a látszat csal.
Mint a film vége felé előadott egyik nagymonológjából a gazdaságtörténetben kevésbé járatosak is megtudják: nagy válságok, a bekövetkezésükkor akár totálisnak hitt piaci összeomlások a tőkés korszakban az ipari forradalom óta nagyon is sűrűn voltak. Roppantak bele cégek és persze a házukat, vagyonukat és egzisztenciájukat vesztő kisemberek milliószámra. De a szabad piaci világ a kockázatvállalás szabadságáról is szól. A versenynek pedig háborúban is ugyanazok a szabályai, mint a nyugodtabb és prosperáló tőzsdei napokon. Akinél a biztosabb információ és a kockáztatáshoz szükséges tőke, az nyer. Nagyot.
Szervezet, csoport, dinamika
Ami a krómacél-üveg irodák tárgyalóiban és neonfényes folyosóin lezajlik a filmben, az a legpontosabb szociológiai példázatokat idézi a profi szervezetek belső működése és kríziskezelés témakörben. Utoljára a Piszkos tizenkettő-ben láttam ennyire teljes és hiteles körképet a vezetőknek és alárendelteknek folyamatosan változó, mindig az aktuális külső körülményekhez is igazodó játszmáiból.
Ne nagyon szeressenek bele egyetlen karakterbe és a legutolsó jelenetekig tartózkodjanak ítéletet alkotni a szereplők motivációiról! Ígéretes karrier indulása, süllyesztőből való visszatérés és udvarias szavakba csomagolt selyemzsinór-átadás, vagy éppen nyíltszíni leszámolás egyaránt terítékre kerül a pénzügyi hosszú kések éjszakáján. A sztori szakmai és emberi oldalának hitelességét tehetségén túl az garantálja, hogy a rendező-forgatókönyvíró J.C. Chandor édesapukája 30 esztendeig a Merill Lynch cégnél dolgozott, volt tehát honnan merítenie. Ezzel együtt messze kevesebb pénzügyi és tőzsdei tohuvabohut zúdítanak ránk, mint mondjuk Oliver Stone Wall Street-filmjeiben.
Felénk a kormányzat sunyi, populista és dilettáns akciói, de persze saját önzésük miatt is közutálat övezi a bankszektort vagy általában a befektetők szervezeteit és képviselőit. A Krízispont-ot éppen ezért sokaknak lenne jó látniuk. A biblia példabeszéden (miszerint ahol van, oda adatik, ahol nincsen, onnan elvetetik) túl talán egy másik üzenet is megütheti a fülüket. Paul Bettany karaktere adja elő elegáns autójában: „Most, amikor baj van, persze mi vagyunk maga a sátán - de amikor szaladt szekér és csak úgy özönlöttek a fedezet nélküli hitelek és befektetési ajánlatok, senki nem kérdezett semmit”.