Jobbikos jelölt kereste meg az MSZP-t, hogy támogassa az októberi választáson

Országos bravúr lett volna, ha összejön Körmenden, de az MSZP nem ment bele.

Nem sokon múlott, hogy közös jelöltet támogasson a Jobbik és az MSZP, bár ez a bravúr eddig, tudomásunk szerint, nem sokszor történt meg az országban. Körmenden viszont majdnem. A Jobbik által is támogatott Szlávik Csaba ugyanis az MSZP-hez fordult.

Google maps

Nemény Andrást, a szocialisták Vas megyei elnökét hívtuk fel elsőként, aki azt mondta, valóban megkeresték őket, de ők határozottan elutasítanak mindenféle közösködést a jobb oldali párttal, mondván

semmilyen közös dolguk nincs velük

. De igazából Bán Miklóst hívjuk, őt kereste meg ugyanis Szlávik.

Bán MIklós, az MSZP körmendi polgármesterjelöltje elárulta, valóban felhívta a Jobbik által támogatott jelölt, de ők nem szeretnének semmiféle közösséget vállalni a szélsőjobb által is segített Szlávikkal. Ők abban hisznek, hogy a baloldali összefogásnak is sikerül majd legyőzni a Fideszt.

Ne a pártpolitikáról szóljon

Felhívtuk persze a Jobbikot is, Bana Tibor országgyűlési képviselő, a párt Vas megyei elnöke elmondta, ők ugyan nem keresték volna meg az MSZP-t, de Szlávik ezt mindenféle gond nélkül megtehette, hiszen független jelöltként indul, természetes, hogy szavazatokat próbál szerezni.

Ez is azt mutatja, hogy az önkormányzati választásoknak nem a pártpolitikáról kellene szólnia.

Szlávik szerint, csak akkor van esélye legyőzni a Fideszt, ha mindenki mellé áll, ezért döntött úgy, megkeresi az ellenzéki pártokat, hogy ne indítsanak külön-külön jelölteket, inkább támogassák őt.

Szerettem volna elmondani a pártok tagjainak egy találkozón a programomat, de ezt az MSZP-nél visszautasították. Akkor lehet esélyem, ha sikerül rávennem minél többet abból az ötven-hatvan százaléknyi szavazóból, aki nem megy el választani, hogy ezúttal másképp tegyenek és voksoljanak rám - mondta Szlávik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2014