Látványosan tűnik el a szemét a Csótótól: munkában a SZOVA és a HÁROFIT

Hétfőn délelőtt 10 órakor megkezdődött a szemétkupacok eltávolítása a Szent Iván-éj helyszínéről. Ott járt az ÁNTSZ és a Közterület-felügyelet is.

Harmincnégy órával a nagykoncert és a tűzijáték vége után megkezdődött a szemét eltakarítása Szombathely legszebb részéről. Az elmúlt évtizedekben nem fordult elő olyan, hogy egy rendezvény után ilyen sokáig szemetes maradjon egy belvárosi helyszín. A program szervezője, az AGORA a korábban megszokottól eltérően nem rendelte meg a szemét összegyűjtését, így a vasárnapi kirándulók gyomorforgató környezetben ismerkedhettek meg a megújult Csónakázótó körúti partjával.

Hétfőn délelőtt megkezdték a szemét eltakarítását a Csónakázótónál, Szombathelyen
Hétfőn délelőtt megkezdték a szemét eltakarítását a Csónakázótónál, Szombathelyen
Tánczos Mihály

Mint megtudtuk, hétfőn délelőtt a helyszínen járt Molnár Miklós alpolgármester, az ÁNTSZ és a Közterület-felügyelet is, hogy felmérjék az állapotokat. Tíz óra környékén több brigáddal megérkezett a SZOVA és tizenegy emberrel a HÁROFIT. Mindkét cég más munkáról csoportosított át embereket.

Vasárnap esti állapot

Fél órával később pedig már látványosan szépült a környezet. Eltűntek a kukák, konténerek, és a munkások nagy zsákokba szedték az eldobált hulladékot. Külön tették a használt sütőolajjal töltött edényeket. A munkások ütemét látva hétfőn délre nyoma sem marad a szemétnek, ha pedig időben megrendelték volna a szemétgyűjtést, akkor vasárnap reggelre már helyreállt volna a rend. Szerencse, hogy nem fújt erős szél, mert akkor a környező utcákat és a tó vizét is ellepte volna a műanyag- és papírhulladék.

Hétfőn délelőtt megkezdték a szemét eltakarítását a Csónakázótónál, Szombathelyen
Hétfőn délelőtt megkezdték a szemét eltakarítását a Csónakázótónál, Szombathelyen
Tánczos Mihály

Úgy tudjuk, a szemétgyűjtési igényt 72 órával korábban kell bejelenteni a SZOVÁ-nak és a HÁROFIT-nek is, hogy embereket tudjanak biztosítani a munkára. Most percekkel a hétfő délelőtti jelzés után már mentek a munkások, a rendkívüli helyzetre való tekintettel.

Hétfőn délelőtt megkezdték a szemét eltakarítását a Csónakázótónál, Szombathelyen
Hétfőn délelőtt megkezdték a szemét eltakarítását a Csónakázótónál, Szombathelyen
Tánczos Mihály

Forgács Károlyné, a HÁROFIT Közhasznú Egyesület vezetője a nyugat.hu-nak elmondta, hogy a SZOVA hétfőn délelőtt tíz órakor jelezte, hogy szükségük lenne emberekre, nem sokkal azután, hogy hozzájuk is befutott a megrendelés. Hozzátette: a karneválra már megérkezett a megrendelés, így tudják, hogy ők fognak takarítani a két hónap múlva kezdődő rendezvényen, ezért is érthetetlen, hogy a Szent Iván-éj utáni szemétgyűjtésről miért nem szólt senki.

Hétfőn délelőtt megkezdték a szemét eltakarítását a Csónakázó-tónál, Szombathelyen
Forgács Károlyné
Tánczos Mihály

Végezetül megismételjük a tegnap leírtakat: a rendezvény helyszínén volt elég hulladékgyűjtő és konténer, azaz lehetőség lett volna arra, hogy a szórakozni vágyók ezekbe tegyék a szemetüket. Ráadásul videónkban is látszik, hogy a legszemetesebb részen maximum 10 métert kellett volna gyalogolni két kuka között. Bízunk benne, hogy a mostani esetből a fesztiválozók is tanulnak, és legközelebb megteszik azt a pár plusz lépést, már csak azért is, hogy a fesztiválhelyszín kulturált maradjon, és ne úgy nézzen ki, mint egy szeméttelep.

Hétfőn délelőtt megkezdték a szemét eltakarítását a Csónakázótónál, Szombathelyen
Hétfőn délelőtt megkezdték a szemét eltakarítását a Csónakázótónál, Szombathelyen
Tánczos Mihály

Aki viszont 8 éves kor felett a Csónakázótóba dobálta a szemetét, az egyszerűen bunkó, és kérjük az ismerőseit, hogy próbálják erre felhívni az illető figyelmét, hiszen lehet, hogy egyszerűen csak rossz helyen szocializálódott, és nem is tudja, hogy amit csinál, az rossz. Soha nem késő tanulni...

A láthatatlan munkások kiléptek a fényre

Hétfőn délelőtt megkezdték a szemét eltakarítását a Csónakázó-tónál, Szombathelyen
SZOVA-munkások
Tánczos Mihály

Egyvalamire azért jó volt a mostani feledékenység. A szombathelyiek láthatták, milyen fontos munkát végeznek azok, akik szinte észrevétlenül dolgoznak egy-egy nagyobb fesztivál, rendezvény után. Amikor mások pihenni térnek, ők akkor kezdik a munkát, és eltakarítják a szemetet, hogy a városlakók és az erre járók jól érezzék magukat. Ezeknek a munkásoknak a nevét nem szokás felolvasni a díszes fogadásokon, elismerő oklevelet sem kapnak, pedig most láthattuk, mennyire fontos, amit csinálnak.

Így hát ha nem is díszes körülmények között, de szombathelyiként ezúton is köszönjük a SZOVA és a HÁROFIT szorgos munkatársainak a Szombathelyért végzett munkájukat!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Frissítve: Szemétben áll Szombathely legszebb része a Szent Iván-éj után

Szeméthalmokat és a szél által széthordott hulladékot kerülgethetnek a Csónakázó tóhoz látogatók.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ajánló