Költözködések, kapcsolások, vitatkozások, csodálkozások – az MTV 2000-es éveinek krónikája (1.)

Szuperbuli Lajcsival, NévshowR Hajú Péterékkel, D. Tóth Kriszta híradót vezet, amivel megkezdődik az elmúlt 15 év legsikeresebb MTV-s időszaka.

A Magyar Televízió múltját valamikor ott hagytuk abba, hogy a legendás műsorok egy része visszatért, de a többsége inkább lekerült a képernyőről. A kedves nézők ezt meg is „hálálták” a köztévének azzal, hogy a kereskedelmi tévéket választották a közszolgálati adó műsora helyett. Sőt, a nézettségcsökkenés olyannyira drasztikus volt, hogy alig 4-500 ezren nézték az MTV 1-es programját, szemben az RTL és a TV2 1,5-2,5 milliós nézettségével.

A kétezres évek

2000 bűvös szám volt, világszerte mindenki a számítógépes átállás miatt volt kikészülve, de a tévék ebben is csak az üzletet látták. A három országos tévé ekkortájt a szlogeneket próbálta másolni egymásról. Miután a TV2 kitalálta, hogy ők innentől kezdve „2000 televíziója” az RTL is kapcsolt, és ők lettek az „ezredforduló televíziója”.

Természetesen az MTV sem hagyta magát, ők megelégedtek a „millennium televíziója” címmel. A nézettségért folyó harc pedig abból követhető le csak igazán, hogy ilyen semmitmondó dolgokon is képesek voltak verekedni a nagyok. És akkor még nem is említettük a 2002-es, új tévés korszakot, amikor beköszöntek a valóságshow-k, amelyből az MTV kimaradt, de azért akadt itt is bőven látnivaló.

Kilátástalan helyzet

2000-ben a drasztikusan csökkenő nézettség ellen új arculatot kapott az M1 és az M2 (előbbinek ekkor lett először ez a neve hivatalosan), változás azonban nem nagyon lett, a nézők nem jöttek vissza, sőt, az MTV egyik legnagyobb arca, Vitray Tamás is lelépett egy időre a köztévétől a TV2-höz, ahol megkapta az újrainduló Kapcsoltam műsorvezetői székét.

A 2000-től használt arculat, és a Híradó

2001-ben aztán egy pillanatra úgy tűnt, a NévshowR-ral egy program erejéig sikerült visszacsábítani a nézőket. 2002-ben aztán (állítólag az akkori kormánypártok szorgalmazására) totálisan megújították az egész 1-es és 2-es programot, ami végül kihúzta a gödörből az MTV-t.

NévshowR

A Dömsödi Gábor és Hajdú Péter által vezetett showműsor 2001-ben indult az MTV-n, és hamar a közszolgálat zászlóshajója lett. A showműsorban általában születésnapjukat vagy névnapjukat ünneplő hírességek szerepeltek, akik különböző meglepetésprodukciókat, illetve ajándékokat kaptak, de voltak zenés betétek is, amikor egy-egy zenekar vagy énekes (vagy egy celeb) fakadt dalra.

A külügyminiszter se fogja megnyerni az X-Faktort.

A műsor jött, látott, és tejelt. Nem is kicsit. Egy év alatt a NévshowR volt az MTV egyetlen olyan műsora, ahova a kereskedelmi tévékről is képesek voltak átkapcsolni a nézők.

2005-ben aztán gyülekeztek a viharfelhők a műsor felett. Előbb Hajdú Péter műsorvezetői tevékenységét minősítette az MTV közepesre, amelyet aztán 2005 nyarán a tárgyalások is beárnyékoltak. Ellentmondó korabeli hírek szerint Hajdú megsértődött a minősítés miatt Rudi Zoltán akkori tévéelnökre és az MTV-re.

Az viszont szinte biztosnak tűnik, hogy folyamatosan anyagi elvonások voltak a műsor körül, amit megérzett a műsor minősége, amelyet az is tetőzött, hogy Rudi Zoltánhoz sem engedték már fel tárgyalni a műsorról Hajdú Pétert, így annak közszolgálati karrierje véget ért.

NévshowR részlet 2001-ből.

Ezután a műsor készítői az ATV-nél találtak menedéket, ahol végül jó nézettséggel 2011-ig futott műsor. A véget itt is részben anyagi gondok okozták, de a megszűnés hátterében az is áll, hogy Hajdú ekkor már a Frizbit vezette a TV2-n, a csatorna pedig szívesen vette volna, ha a műsorvezető csak utóbbi műsorával foglalkozna.

Értéket közvetít

2002-ben aztán bekövetkezett a kormányváltás, Orbánék helyett jöttek Medgyessyék, akik állítólag belső nyomásra kérték az MTV két csatornájának teljes megújítását. Ez pedig 2002 novemberében meg is történt. Új logó, új műsorok, és ami talán a legfontosabb: hatalmas mennyiségben igazolta le korábbi kollégáit a köztévé a kereskedelmi tévéktől, aminek aztán nézettségben meglett a következménye.

Az új MTV műsorainak ajánlója.
Az új logó és arculat.

A Híradónál korábban nem volt állandó műsorvezető, míg a kereskedelmi tévéknél általában megvoltak a hétköznapi és a hétvégi műsorvezetők. Ezzel is szakítani kellett. Az új, „Star Treket idéző” díszletben hétköznap az RTL-től érkező D. Tóth Kriszta és a TV2-től érkező Pálffy István volt látható, hétvégén pedig két köztévés arc, Novodomszky Éva és Süveges Gergő vezették a Híradót.

Híradó D. Tóth Krisztával és Pálffy Istvánnal.

Késő esténként hírmagazin is indult az MTV-n. Az Este házigazdája Simon András volt, akinek vezetése alatt a műsor kiegyensúlyozottsága miatt megkapta 2004-ben a Pulitzer-díjat. Később olyan riporterek vezették a műsort, mint Baló György, Rábai Balázs, és Krizsó Szilvia. 2010 után a hírmagazin jó nézettsége folyamatosan csökkent, ami végül 2015-ben, az új M1 indulásakor teljesen átalakult, azóta Ma este néven látható.

Este Simon Andrással.

Navigátor néven Demcsák Zsuzsa vezetésével indult minden hétköznap egy, az Aktívhoz és a Fókuszhoz hasonló magazinműsor, amely nem volt hosszú életű.

Navigátor Demcsák Zsuzsával.

Előtte Obersovsky Péter és Szombathy Pál vezetésével Élesben címmel talkshow is indult, amiben különböző, a Mónika show-nál sokkal komolyabb témákkal kapcsolatban keresték a választ a meghívott vendégek.

Élesben Obersovszky Péterrel.

Rajtuk kívül Lajcsi is összecsomagolt a TV2-nél, és átköltözött az MTV-hez. A Szuperbuli kicsit más volt mint a Dáridó, itt több volt a beszélgetésre fordított idő, több volt a mulatós zene, de a hangulat hansonló volt, mint a Dáridó Udvarházban.

Lajcsi és a Szuperbuli.

Az MTV megújítása pedig bejött. A nézők visszapártoltak a közszolgálathoz, persze nem akkora arányban, hogy legyőzze az RTL-t és a TV2-t. Annyi azonban kétségtelen, hogy a 2002 novemberétől 2012 júliusáig tartó időszak volt a Magyar Televízió legsikeresebb korszaka az elmúlt 25 évben. A nézettség pedig itt azóta is csak csökken, mára pedig alig van olyan néző, aki a közszolgálat valamelyik csatornáját választaná (kivéve a sportcsatornát, az M4-et).

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Deltával szárnyaltunk, Tévémacival aludtunk – Ezeket néztük a tévében a '60-as években - 1. rész

Új sorozatunkban hétről hétre az elmúlt 65 év említésre méltó műsorait idézzük fel, a Deltától a Dáridóig, Táncdalfesztiváltól a Megasztárig.

Önök kérték! - Ezt néztük a 70-es években

Sorozatunk második részéből kiderül, melyik műsor volt az, amire a Balatonról kellett hazasietni, és az is, hogy mire volt képes az ember tízezerért.

Már benézhetünk az Ablakon, és kívánhatunk hármat - ezt néztük a nyolcvanas években 1.

Sorozatunk harmadik részében felülünk egy Babettára, benézünk egy Ablakon, nézzük Budapest csodálatos Panorámáját és reméljük, hogy nem jönnek majd Szeszélyes évszakok.

Nap-keltére ébredhetünk, kukkolhatjuk a Szomszédokat - ezt néztük a nyolcvanas években 2.

A nyolcvanas évek második felében biztosan van valami, amit nem a Szomszédoktól kaptunk.

Határok nélkül pörgetnénk a Szerencsekereket, Uborkaevés közben - Ezt néztük a kilencvenes években (1)

Annak a bizonyos Uborkának szatirikus íze van, az Egyenleg lekérdezésénél hamar gondba ütközünk. Főleg azért, mert Mindent felteszünk, de Semmit nem kapunk.

„Hangoljon vissza ránk és maradjunk együtt” – Ezt nézhettük az MTV-n a 90-es években (2)

1997 után kétségbeesett hangulatban, húzónevek nélkül maradt a közszolgálati tévé. De azért próbálkozott.

Dáridóval mulatunk, mostantól a Tények a hírek - Ezt néztük a kilencvenes években a TV2-n

Elindul az első országosan fogható kereskedelmi tévé, ami igazából új, csak épp egyáltalán nem. Persze, a nézőt ki kell elégíteni, akinek ennyi elég volt. Akkor.

Türelem Rózsa bisztrót terem – Ezt néztük az RTL klubon a 90-es években

A fiatalokat kielégítő tévé vicces módon akkor 70 éves magyar filmekkel igyekezett kielégíteni a nézőket. Aztán a totális széthullás után jöttek a jobb, majd a jó műsorok.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra